Phuket - Keleti oldal, avagy a szegénység, amit a turisták jó része nem is lát

Nehéz szülés volt... Háromszor is nekiálltam megírni ezt a bejegyzést, de a címnél tovább nem jutottam :)

Tulajdonképpen a szegénység fogalma zavart meg. Tudom, hogy nem ez az igazi szegénység amit itt látunk, de mégiscsak szembetűnő a látvány, ha az ember előtte pár órával a ragyogó, homokos tengerparton heverészik egy napozóágyon és kedvenc sörét kortyolgatja. 

Mert a nyugati parton a gusztustalan szürkeiszap, a düledező házak és hajóroncsok "hiánycikk" a turisták számára. Végül úgy döntöttem meghagyom a címben a szegénység szót, mert ilyen hatásvadász vagyok :)

Természetesen korábban már jártunk a keleti parton, szépen kiépített hajókikötőből indultunk Phi Phi-szigetekre vagy Racha Yai-ra. A kilátókból is festői táj került a szemünk elé, ha kelet felé tekintettünk. Egyik nap aztán úgy döntöttünk teszünk egy autós kirándulást a keleti partra. Korábban csak annyit tudtunk, hogy fejletlen, nincs vagy csak kevés strandja van és jobbára a hajósok paradicsoma. A Hősnők emlékművétől kiinduló 4027-es úton indultunk és sok kanyargás után, bevallom nem tudom, hol bukkantunk ki a tengerpartra.

Épp apály volt, ami sokat rontott benyomásainkon. Bár az öböl meg volt tisztítva a mangrove fáktól, és beljebb a vízen idilli csendben ringatóztak a halászcsónakok, a part menti szürkés iszap tele volt mindenféle szeméttel és hajóroncsokkal. Egy kisebb embercsoportot (feltehetőleg helyi halászok) láttunk beszélgetni egy asztal körül, meg néhány lődörgő ebet, ezen kívül csak a sivár házakat. Turista se közel se távol. Nagyon sok kedvünk nem is volt kiszállni az autóból, ezért a képi anyag is elég szegényesre sikeredett.

 

 

 

Furcsa kontrasztként hatott a lelakott házak mellett a frissen betonozott út és a kikövezett járda...

Lassan gurultunk előre és akkor meg történt a csoda. Egy csili-vili épület emelkedett ki a romhalmazból.

Elárulom, mert a fényképről nem derül ki, de középen az egy feszített víztükrű medence! Furcsa perverzió egy ilyen villát építeni ehhez a "panorámához". Talán apálykor behúzzák a függönyöket?

Mennyivel jobb azoknak, akik a vízen laknak, és csak előre felé kell nézniük, ha szépet akarnak látni :)

Az építkezés melletti grundon srácok rúgják a labdát önfeledten. Szemben velük két kiskorú nyakig sárosan matat az iszapban, az üres olajoshordók és műanyag kannák között... Igen, ott vannak a képen, tessék megkeresni őket :)

Lassan elmaradnak a házak, de az út megy tovább. Mi is. Először egy 20%-os emelkedő. majd egy hasonló adottságú lejtő egy újabb építkezési területben végződik. Egy ideje már áll az építkezés. Vajon a tulajdonosok kiszerettek a területből vagy a finanszírozó bank nem fogadta el a készülő szálloda marketing tervét? Tényleg kíváncsi lennék, mivel fogják majd idecsalni a vendégeket... Mindenesetre a képen meghagytam a telefonszámot, ha valakit érdekelne :)

Megfordulunk és a dombtetőn készítünk még egy képet a keleti partról. Ezt őrizzük meg emlékeinkben...

Crocodile&Tiger World - már ami maradt belőle...

Van az úgy, hogy az ember csak céltalanul furikázik a városban, sodródva a forgalommal, miközben figyeli a thai embereket, kirakatokat, árusokat...

Hogy célt adjunk az őgyelgésnek, elő a GPS-t és keressünk érdekes helyeket, melyeket még nem láttunk. Lássuk csak... Crocodile&Tiger World... Ez érdekes lehet! Irány a Lim Sui Ju Road.

Micsoda szerencse! Útközben rátalálunk az EXPO vásárcsarnokra, melyről már sok jót hallottunk. El is kell jönnünk ide, amint a hölgyekben ismét feltámad a vásárlási vágy. Szóval nemsokára :)

Megérkezünk az állatkert parkolójához. Teljesen kihalt. A kasszában egy idős thai bácsika üldögél. Felderül az arca, amint meglát minket. Sajnos később derült csak ki számunkra, hogy biztos elszokott az emberek látványától... A belépőjegy kissé borsos árú. 500 baht a felnőtt, 300 a gyerek. Gyors kupaktanácsot tartunk, és úgy döntünk, hogy ha már itt vagyunk, akkor vágjunk bele. Különös módon kezelik a "gyerek" kategória fogalmát. A kassza melletti mérce dönt! A 100 cm alatti gyermek ingyen bemehet, a 140 cm-nél magasabb gyereknek pedig felnőttjegyet kell vásárolni. ??? Kötöm az ebet a karóhoz, hogy a gyerek az a mi fogalmaink szerint gyerek, még ha magasabb is 140 cm-nél. Végül mi győzünk! 

Vagy mégsem? Előkerülnek a belépőjegyhez járó térképek. Jó nagy terület, elég lesz körbejárni. Az öreg piros tollat vesz a kezébe és szaporán kezdi kiikszelgetni azokat a látványosságokat, melyeket jelenleg nem tudunk megnézni. Gyorsan ellepik a térképet azok a fránya, piros X-ek! Nincs krokodil show, nem látogatható a kézműves műhely, a múzeum, a shop. A többit már nem is sorolom. Veszünk egy nagy levegőt, és belépünk a kapun.

Az első szembetűnő tény az, hogy itt bizony félbemaradt a fejlesztés. Kár érte, mert lenyűgöző szobrok tarkítják mindenfelé a parkokat, és az épületek is impozáns élményt nyújtanának, ha nem lennének félkész állapotban. Mindenesetre az óvintézkedéseket megtették:

A sétány egy ellipszis alakú csónakázó-tóhoz vezet. Békanyálban himbálóznak a csónakok és vizibiciklik. Látszik, hogy régóta nem használták őket. Az útjelző tábla szerint jobbra a krokodilok, balra a tigrisek. Lássuk először a hüllőket. 

Óriási, és akár ocsmánynak is titulálható betonmedencék sorakoznak az út mentén. A lépcsőn felkapaszkodva döbbenetes látvány tárul a szemünk elé. Több száz krokodil!!! És van itt még 8-10 hasonló betonmedence... A szag is szinte elviselhetetlen. Ez inkább hasonlít egy krokodil-tenyésztő telepre, mint állatkertre. Biztos innét látják el krokodil hússal és bőrrel a vevőket, és úgy gondolták, hogy az üzem köré mellékesen építenek egy szórakoztató központot is. Nos ez egyenlőre nem jött össze...

Egyenként felmászunk minden betonmedence teraszához, de mindenhol ugyanaz a látvány. Krokodilok tömkelege... Egy thai fickó érkezik egy húsos ládával. Etetés, persze szimbolikusan. Egy kis láda haltörzs többszáz krokodilnak. Úgy vélem, inkább a belépőjegyhez járó szolgáltatásról lesz szó. Hát szó, ami szó! Ami ezután következik az hátborzongató. Az a látvány örökké megmarad bennem. A mozdulatlanságba dermedt állatok egy csapásra megelevenednek, és egymás hegyén-hátán keresztül igyekeznek hozzájutni a táplálékhoz. Ahogy összecsattan az állkapcsuk, az a hang... Vannak taktikás versenyzők, akik ráfekszenek a kajára, hogy egy alkalmas időpontban, amikor a többiek ébersége lankad, akkor lakmározhassanak. Van aki hanyatt-homlok próbál kitörni a gyűrűből zsákmányával. A szájából kilógó falatokat menet közben a többiek szépen  leharapják.

 

 

Következnek a kis betonmedencék. Én csak magánzárkának hívom őket, mivel egy-egy nehézfiú található csak bennük. 4-5 méteres és látszólag teljes nyugalomban csörgedezteti fejére a vizet, de a parton heverő karvastagságú szétroncsolt faág hirdeti, hogy keményen edz a háttérben... A szomszédai sem kevésbé bizalomgerjesztőek.

Gyerünk tovább. A madaras és halas szekcióba be sem tudunk menni, derékig ér a gaz. Következnek a tigrisek. Csak 6-8 darab van belőlük. A cellák fele üres. Igen cellák! Hosszú, keskeny helyiségek, melyek beton, vasrács és villanypásztor kombinációjából állnak. Kövessük a véres csíkot. Itt is zajlik az etetés. Némelyik teljesen bezsongva "rohangál" egyik faltól a másikig. Elszorul a szívünk ilyen embertelen bánásmód láttán.

Következik néhány majomketrec, majd nyulak (elképzelem, mi a szerepük szegényeknek). A gibbonok most is teli vannak játékkedvvel, produkálják magukat, és próbálnának kinyúlni a rácsok között. Szerencsére ez nem sikerül nekik. Van aztán itt olyan majomkoma, aki ránk sem hederít. Sőt, tüntetőleg hátat is fordít! Ezt nektek! El is lopom a banánját és odaadom a vidám kis fickóknak... Aztán megbánom a tettem, mert képes voltam megfosztani a kajájától azért, hogy szórakozhassak egy kicsit...

Kutyafalkával védett övezethez érünk. Bottal a kezemben közelítem meg a letakart ketreceket. Hiszen ezekben bébi krokodilok vannak. Visszafutok a fényképezőért, de addigra még több kutya kerül elő, és szabályosan elzárják az utat. Értem én. Tilos a fényképezés. Gyerünk tovább.

A következő épület hajdanában a krokodil show megrendezésére szolgálhatott. Most málló vakolat és leesett csempék fogadnak.

Ezzel körbe is értünk. Szóval pusztulat és elhanyagoltság jellemzi ezt a helyet. A természet több helyen is kezdi visszafoglalni területét. Egész végig csupán egyetlen emberrel találkoztunk, az alkalmazottal aki megetette a krokodilokat. Hát ez van! Szépen és igényesen is meg lehetne az egészet csinálni, ha nem lenne nyilvánvaló, hogy itt állatkínzással egybekötött nagyüzemi gazdálkodás folyik. Ez a véleményem. És valószínűleg ezért kerülik el ezt a helyet a turisták is...

A bejárat előtt mindenesetre mulatságos a zászlórúdját tartó orángután és a kis majom a micsodájával :))