Crocodile&Tiger World - már ami maradt belőle...

Van az úgy, hogy az ember csak céltalanul furikázik a városban, sodródva a forgalommal, miközben figyeli a thai embereket, kirakatokat, árusokat...

Hogy célt adjunk az őgyelgésnek, elő a GPS-t és keressünk érdekes helyeket, melyeket még nem láttunk. Lássuk csak... Crocodile&Tiger World... Ez érdekes lehet! Irány a Lim Sui Ju Road.

Micsoda szerencse! Útközben rátalálunk az EXPO vásárcsarnokra, melyről már sok jót hallottunk. El is kell jönnünk ide, amint a hölgyekben ismét feltámad a vásárlási vágy. Szóval nemsokára :)

Megérkezünk az állatkert parkolójához. Teljesen kihalt. A kasszában egy idős thai bácsika üldögél. Felderül az arca, amint meglát minket. Sajnos később derült csak ki számunkra, hogy biztos elszokott az emberek látványától... A belépőjegy kissé borsos árú. 500 baht a felnőtt, 300 a gyerek. Gyors kupaktanácsot tartunk, és úgy döntünk, hogy ha már itt vagyunk, akkor vágjunk bele. Különös módon kezelik a "gyerek" kategória fogalmát. A kassza melletti mérce dönt! A 100 cm alatti gyermek ingyen bemehet, a 140 cm-nél magasabb gyereknek pedig felnőttjegyet kell vásárolni. ??? Kötöm az ebet a karóhoz, hogy a gyerek az a mi fogalmaink szerint gyerek, még ha magasabb is 140 cm-nél. Végül mi győzünk! 

Vagy mégsem? Előkerülnek a belépőjegyhez járó térképek. Jó nagy terület, elég lesz körbejárni. Az öreg piros tollat vesz a kezébe és szaporán kezdi kiikszelgetni azokat a látványosságokat, melyeket jelenleg nem tudunk megnézni. Gyorsan ellepik a térképet azok a fránya, piros X-ek! Nincs krokodil show, nem látogatható a kézműves műhely, a múzeum, a shop. A többit már nem is sorolom. Veszünk egy nagy levegőt, és belépünk a kapun.

Az első szembetűnő tény az, hogy itt bizony félbemaradt a fejlesztés. Kár érte, mert lenyűgöző szobrok tarkítják mindenfelé a parkokat, és az épületek is impozáns élményt nyújtanának, ha nem lennének félkész állapotban. Mindenesetre az óvintézkedéseket megtették:

A sétány egy ellipszis alakú csónakázó-tóhoz vezet. Békanyálban himbálóznak a csónakok és vizibiciklik. Látszik, hogy régóta nem használták őket. Az útjelző tábla szerint jobbra a krokodilok, balra a tigrisek. Lássuk először a hüllőket. 

Óriási, és akár ocsmánynak is titulálható betonmedencék sorakoznak az út mentén. A lépcsőn felkapaszkodva döbbenetes látvány tárul a szemünk elé. Több száz krokodil!!! És van itt még 8-10 hasonló betonmedence... A szag is szinte elviselhetetlen. Ez inkább hasonlít egy krokodil-tenyésztő telepre, mint állatkertre. Biztos innét látják el krokodil hússal és bőrrel a vevőket, és úgy gondolták, hogy az üzem köré mellékesen építenek egy szórakoztató központot is. Nos ez egyenlőre nem jött össze...

Egyenként felmászunk minden betonmedence teraszához, de mindenhol ugyanaz a látvány. Krokodilok tömkelege... Egy thai fickó érkezik egy húsos ládával. Etetés, persze szimbolikusan. Egy kis láda haltörzs többszáz krokodilnak. Úgy vélem, inkább a belépőjegyhez járó szolgáltatásról lesz szó. Hát szó, ami szó! Ami ezután következik az hátborzongató. Az a látvány örökké megmarad bennem. A mozdulatlanságba dermedt állatok egy csapásra megelevenednek, és egymás hegyén-hátán keresztül igyekeznek hozzájutni a táplálékhoz. Ahogy összecsattan az állkapcsuk, az a hang... Vannak taktikás versenyzők, akik ráfekszenek a kajára, hogy egy alkalmas időpontban, amikor a többiek ébersége lankad, akkor lakmározhassanak. Van aki hanyatt-homlok próbál kitörni a gyűrűből zsákmányával. A szájából kilógó falatokat menet közben a többiek szépen  leharapják.

 

 

Következnek a kis betonmedencék. Én csak magánzárkának hívom őket, mivel egy-egy nehézfiú található csak bennük. 4-5 méteres és látszólag teljes nyugalomban csörgedezteti fejére a vizet, de a parton heverő karvastagságú szétroncsolt faág hirdeti, hogy keményen edz a háttérben... A szomszédai sem kevésbé bizalomgerjesztőek.

Gyerünk tovább. A madaras és halas szekcióba be sem tudunk menni, derékig ér a gaz. Következnek a tigrisek. Csak 6-8 darab van belőlük. A cellák fele üres. Igen cellák! Hosszú, keskeny helyiségek, melyek beton, vasrács és villanypásztor kombinációjából állnak. Kövessük a véres csíkot. Itt is zajlik az etetés. Némelyik teljesen bezsongva "rohangál" egyik faltól a másikig. Elszorul a szívünk ilyen embertelen bánásmód láttán.

Következik néhány majomketrec, majd nyulak (elképzelem, mi a szerepük szegényeknek). A gibbonok most is teli vannak játékkedvvel, produkálják magukat, és próbálnának kinyúlni a rácsok között. Szerencsére ez nem sikerül nekik. Van aztán itt olyan majomkoma, aki ránk sem hederít. Sőt, tüntetőleg hátat is fordít! Ezt nektek! El is lopom a banánját és odaadom a vidám kis fickóknak... Aztán megbánom a tettem, mert képes voltam megfosztani a kajájától azért, hogy szórakozhassak egy kicsit...

Kutyafalkával védett övezethez érünk. Bottal a kezemben közelítem meg a letakart ketreceket. Hiszen ezekben bébi krokodilok vannak. Visszafutok a fényképezőért, de addigra még több kutya kerül elő, és szabályosan elzárják az utat. Értem én. Tilos a fényképezés. Gyerünk tovább.

A következő épület hajdanában a krokodil show megrendezésére szolgálhatott. Most málló vakolat és leesett csempék fogadnak.

Ezzel körbe is értünk. Szóval pusztulat és elhanyagoltság jellemzi ezt a helyet. A természet több helyen is kezdi visszafoglalni területét. Egész végig csupán egyetlen emberrel találkoztunk, az alkalmazottal aki megetette a krokodilokat. Hát ez van! Szépen és igényesen is meg lehetne az egészet csinálni, ha nem lenne nyilvánvaló, hogy itt állatkínzással egybekötött nagyüzemi gazdálkodás folyik. Ez a véleményem. És valószínűleg ezért kerülik el ezt a helyet a turisták is...

A bejárat előtt mindenesetre mulatságos a zászlórúdját tartó orángután és a kis majom a micsodájával :))