Thaiföldi életképek

A videó elindításához, kattints a képre

Minden kedves "Thaiföld rajongónak" kívánunk Nagyon Boldog és Békés Ünnepet!

Kollektivizmus

Talán erőltetett az ötlet, és bevallom, témáztam is rajta, hogy folytassuk-e vagy ne folytassuk az előző szösszenetet – nem akarván úgy járni, mint ahogy az a híres-hírhedt Hollywood-ban gyakran megesik: a sikeres első epizód után a kevésbé sikerült második, majd az unalmas harmadik, a szörnyű negyedik…

Nos, ígérem, négyig nem megyek el, de a kettediket nem hagyhatom ki, már csak a ballance kedvéért sem.

Tehát:

Az individualizmus ellentéte a kollektivizmus, mely az egyéni döntés szabadságát és az egyén boldogságát a közösség, csoport, vagy a társadalom érdekei mögé helyezi, és ezen „kívülről befelé” mutató folyamat által a közösség, tágabb értelemben az egész társadalom problémái iránt elkötelezett, azokon segíteni vágyó törekvést testesít meg.

Létezik akkor valójában a kollektivizmus, mint olyan? Vagy ez csupán kísérleti jelleggel született meg annak idején Makarenkó kommunájában, és honfitársainak fejében?

Nos, a tetten érhető kollektivizmusra minden bizonnyal jó példa az ősközösségi társadalmak, vagy a farkas-falka működése. Itt nincs is vele semmi gond. Ám mi van akkor, ha a modern társadalmakban is „felüti a fejét”? Ezt ezen az égövön mi mind jól tudjuk. Szándékosan nem fogom részletesen leírni, mely korszakokban és földrajzi helyeken volt és van jelen a kollektivizmus „eszméje”, mert garantáltan nem kívánok még halványan sem politikai vizeken evezni. Az a megosztással lenne egyenlő. Nem teszem.

Vizsgáljuk inkább tovább az eszmét vagy filozófiát. Pozitív aspektusból tekintve a kollektivizmus azt jelenti, hogy a nemes értelemben vett közösségnek tett szolgálat kerül előtérbe.

Azonban felmerül a jogos kérdés: ha nem vagyok képes életem kérdéseivel szembenézni, ha egyén szinten nem tudok elégedett és boldog lenni, ha nem tudom meghozni a saját életemet pozitív irányba befolyásoló döntéseket - egészen egyszerűen azért, mert nem rendelkezem kellő önismerettel és az ebből fakadó magabiztossággal mindezek megtételére -, akkor vajon valóban hatékonyan tudok-e közösségi, össztársadalmi, vagy akár világméretű léptékekben gondolkodva felelősen cselekedni a közjó érdekében.

 Ha a történelem vagy a vallások nagy példaképeire felületesen rátekintünk, akkor igennel válaszolhatunk az előbbi kérdésre. Ha azonban kicsit belegondolunk, a nemes uralkodók, állami és egyházi vezetők, vagy a történelemben felbukkant fél-mitikus és valóságos tanítók egyéniségét és jellemét szemlélve rá kell jönnünk, hogy ők valamennyien valójában individualisták voltak, illetve ma is azok – a szó legnemesebb aspektusában. Gondoljunk csak például Mahatma Gandhira, a Dalai Lámára, Jézusra, II. János Pál pápára, a történelmi Buddhára…

A kollektivizmus társadalmi méretekben megjelenő szélsőségeire ellenben jó példa az ókori Spárta: történelemtanulmányaink kezdetéről mindannyian tudjuk, mit tettek a nemkívánatos nemű és „méretű” csecsemőkkel. Az ilyesfajta kollektív beavatkozás és irányítás azonban - mint azt szintén mutatja az említett történelmi példa is – szükségképpen bukásra van ítélve. Nem azért, mert (például) embert ölni „bűn”. Hanem, mert ellenkezik a Törvényekkel, melyek felettünk állnak, s melyek mélyen bennünk gyökereznek, és melyeket figyelmen kívül hagyni nem marad következmények nélkül.

 Úgy tűnik tehát, hogy kollektivizmus és individualizmus nem párjai egymásnak, de még csak nem is oppozitok. A szeretet és a humánum talajából táplálkozó egyéni vagy társadalmi pszichében az individualizmus fája termi a kollektivizmus gyümölcsét: ugyanannak a dolognak magasabb szintű megnyilvánulásáról beszélünk. A kollektivizmus önmagában pedig nem terem semmit. A gyümölcsöt vagy megesszük, vagy befőttbe rakjuk, vagy hagyjuk megrohadni a fán – végeredményként mindenképpen ugyanazt kapjuk: elenyészik…

Individualizmus

Thaiföldi élményeim ihlette kis eszmefuttatás a psziché és a társadalom viszonyáról :)

Az individualizmus több jelentéstartalmat hordozó, sok árnyalattal bíró szó, mely szó szerinti magyar fordításban „én-központúság”-ot takar. E jelentésből kiindulva értelmezik előszeretettel az európai, illetve keresztény kultúrkörökben az individualista embert az önző, egoista, másokon keresztülgázoló, önmaga érdekeit mindenekelőtt érvényesítő, törtető – azaz a modern, „civilizált”, karrierista - ember szinonimájaként.

Az individualizmus aspektusaiból azonban ez csak az egyik, a legnegatívabb szélsőség felé hajló értelmezés.

 Átfogó értelemben véve az individualizmus sokkal inkább egy olyan, önmagunkból kifelé mutató világhoz való hozzáállást takar, mely az egyén boldogságát és saját élete feletti szabad döntési jogát helyezi előtérbe, mégpedig azzal a szándékkal, hogy amennyiben az egyén önmegismerésének folyamatában eljutott arra a szintre, amikor képes mérlegelni és eldönteni, mik a számára pozitív és eljövendő életszakaszai során is hosszútávon előremozdító cselekedetek, akkor eszerint fog élni. Ezen – saját felismerésén alapuló - elveket azután képes saját életében érvényesíteni, valamint környezetének továbbadni, mintegy példamutatásként. Így legkisebb közösségében, a családjában képes gondolkodó és döntésképes embereket „nevelni”, akik aztán a társadalom más csoportjaihoz való csatlakozásuk révén tovább tágítják a szabadon és felelősen gondolkodó és cselekvő, boldog emberek táborát, megteremtve így a szabadon, felelősen gondolkodó, boldog emberekből állók társadalmát.

Az individualista ember ennél a „belülről kifelé”, „alulról fölfelé” mutató világszemléleténél fogva megengedheti magának, hogy – mivel önmagával békében és harmóniában él, valamint hatékonyan oldja meg a saját életében felmerülő konfliktusokat – a külvilág problémái és feladatai felé forduljon, és ezekre határozott, hosszú távon pozitív hatású megoldásokat dolgozzon ki. Így – amennyiben az adott társadalom széles rétegei rendelkeznek az individualizmus adta szabad döntési képességgel, az ehhez szükséges felelősséggel és bátorsággal – létrejön az önmaga érdekein túlmutató, a tágabb közösség, az egész társadalom problémáinak megoldása és akár boldogsága iránt elkötelezett uralkodó egységes szemlélet, mely hatékony léphet fel akár globális problémák megoldásában is, mint a szegénység, a környezetvédelem, a betegek, elesettek, hátrányos helyzetűek integrálása, stb.

 

A thai emberek individualizmus mindennapi életükben, minden cselekedetükben megnyilvánul. Az a fajta elfogadás, mellyel saját nemzetük tagjait etnikai vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül kezelik, nagyon megkapó és példaértékű számomra. De ugyanígy elfogadással fordulnak más nemzetek tagjaihoz és azok számukra furcsa szokásaihoz, is, legyen szó átmenetileg vagy hosszabb időre közöttük élő farangokról, vagy akár a turistákról, nyaralókról. Miben nyilvánult ez meg a mindennapokban? Ottlétünk alatt nem tapasztaltunk sem különös tiszteletet vagy kivételezett bánásmódot, sem pedig lekezelést, vagy türelmetlenséget nyilvánvaló „tudatlanságunk” okán. Ugyanazt a kiszolgálást kaptuk a piacon vagy az üzletekben, ugyanúgy segítségünkre siettek, ha arra volt szükség, ahogyan a nyilvánvaló „közülük valóval” megtették ezt, és éppen úgy nem vártak érte különös ellenszolgáltatást: tették, amit tettek „puszta” emberbaráti jóindulatból, és ez számunkra nagyon is szívmelengető volt.

 Mi innen, Európából hajlamosak vagyunk egymással, de különösen a keleti népekkel szembeni felsőbbrendűségünket hangoztatni, erőnket fitogtatni, és akár mély megvetésünknek is hangot adni velük szemben. Semmi okunk sincs rá. „Aki közületek a legnagyobb, az legyen mindőtök szolgája” – hagyta meg nekünk saját példájával elöljárva Jézus 2000 évvel ezelőtt. Hogy lehetséges az, hogy a 2000 éve ezen a tanon növekvő nemzetek ekkora gyűlölséget és gőgöt táplálnak még azonos nemzetű embertársaik iránt is? És hogy lehetséges, hogy a világ másik felén egy teljesen más kultúrkörben élő és nevelkedő nemzet szórul-szóra megvalósítja, és példát állít elénk „saját tanainkból”?

Magam részéről saját tapasztalataim révén mélyen elgondolkodtam azon, hogy vajon ki vezet kit, ki az elmaradott és a civilizált, ki a keleti és ki a nyugati ebben a világban. Ki az, akinek erkölcsi alapja van példálózni vagy tanítani, és felzárkózásra serkenteni népeket és országokat?

Kívánom, hogy ha elmerülsz eme csodálatos ország, Thaiföld megannyi szépségében, a kulisszák mögé pillantva az emberi lélekben is vedd észre a szépet, hozd haza és add át üzenetét (mintegy példaként) rothadó, halódó erkölcsű Európánknak: egymás tiszteletének és szeretetének a fontosságát. Vagy legalább azt, hogy ez igenis lehetséges. Mert mások máshol meg tudják valósítani. Akkor bennünket mi tart ettől vissza?

Farangságok - Egy napom a kórházban

Pontosabban csak egy fél nap, illetve csak egy fél délelőtt. De mindent sorjában...

Talán a kertünkből elfogyasztott nagy mennyiségű mangó vagy az előző héten tett őserdei kirándulás elefántháton okozhatta az első kiütéseket. Gondoltam elmúlik az a 3-4 darab, viszkető, piros, kb. 5 Ft-os nagyságú hólyag a hátamon. Másnap is úgy gondoltam, és másnap után is... 3 napja nem voltam strandon, ez nem állapot! Korábban kifigyeltem már, hogy a Big C áruház mellett van egy nagy kórház. Elő a GPS-t, és kikerestem a nevét: Phuket International Hospital. Weblap megtekintése után eldöntöm, holnap reggel meglátogatom őket.

Fél kilenc körül érkezünk, a parkoló szinte üres. A thai-ok vagy nem ide járnak vagy csak ritkán betegek...

Elegánsan leparkolok az első lehetséges helyen. Miközben kászálódunk ki a kocsiból, megjelenik egy nyitott kisbusz, és vezetője érdeklődve figyel minket. Dacosan ránézek, annyi parkolóhely van még, próbálkozzon máshova beállni. Különben is én voltam itt előbb... Mosolyog, és integet, hogy szálljunk fel, elvisz a kózház bejáratig. Ami kb. 100 méterre van... Megáll az eszem. Ezt az embert azért alkalmazzák, hogy elfurarozza az érkezőket a kórház parkolójától a bejáratig. Esküszöm a parkoló legtávolabbi csücske sincs messzebb a bejárattól , mint 200 méter. Komolyan fontolgatom, hogy egy bejegyzést szentelek majd az itteni munkavégzésről, beosztásokról, mert bizony ez itt nem Európa vagy Amerika, ahol 2-3 ember munkáját végeztetik el egy emberrel, hanem pont fordítva!

Visszamosolygok, és mutatom a lábaimmal, hogy működőképesek és fürgén elindulok a bejárat felé. Hatalmas, automata üvegajtó nyílik, és máris bent vagyunk a recepció előtti tágas betegváróban. A légkondi kellemes hűvös klímát teremt, csupa tisztaság mindenfelé, virágok az asztalokon, egy nagy akvárium halakkal, mintha csak egy luxusszálloda halljában lennénk. Odalépek egy kedvesen mosolygó hölgyhöz, a bőrgyógyászatot merre találom? Visszakérdez: Először jár nálunk? Igen. Következik az újabb meglepetés. Ahelyett, hogy azt mondaná: menjen egyenesen, majd a sarkon forduljon jobbra, majd balra, majd fel, stb...

arra kér, hogy kövessem. Belefér a munkaidejébe, hogy engem kísérgessen, különben is vannak rajta kívül még hárman a recepción. Pedig csak kb. 30 métert teszünk meg, simán elküldhetett volna, hogy találjam meg egyedül...

Leültet egy asztal mellé és megkér, hogy várjak türelmesen. Na, ez az, amit nem szeretek. Várakozni. Órákat. Ahogy megszoktuk. Nem telik bele 1 perc, megjelenik egy újabb munkatárs és megkér, hogy töltsek ki egy űrlapot. Személyi adatok, cím, értesítendő személy, korábbi betegségek, gyógyszerérzékenység, stb.

Addig ő készít egy fénymásolatot az útlevélről. Mire végzek a kitöltéssel, már vissza is ért. Odaint egy újabb kísérőt, kezébe nyomja az iratokat, pár szót váltanak thai-ul és már megyünk is tovább. Úgy látszik mindig van ráérő kísérő, és mindenhova kísérgetni fognak. Nagyszerű! - gondolom. Ő elintéz mindent helyettem, leadja a papírokat, bejelent az orvoshoz. Ám hamarosan kizökkent-e kellemes gondolatokból. Egyenesen a "Woman&Beauty" feliratú terembe vezet, leültet és kéri, hogy ott várakozzak, amíg ő intézkedik. 

Fészkelődöm. Esküdni mernék, hogy a 'Mr.'-t jelöltem be az űrlapon, akkor mit keresek a női részlegen? A fizimiskámmal is elégedett vagyok, ezt ők nem bírálhatják felül... Na mindegy, elüldögélek a kismamák között. Hamarosan érkezik egy nővér, megméri a vérnyomásom és a súlyom. Finoman megemlítem neki, miközben feltűnően vakargatom borostás államat, hogy én a bőrgyógyászatra jöttem. Megnyugtat, jó helyen vagyok, várakozzak türelmesen. Oké. Figyelmem ismét az emberek felé irányul. A váró kb. 20 férőhelyes, 3 nőgyógyász orvos dolgozik és őket 4 nővér szolgálja ki. 7-8-an lehetünk mi, a betegek. Hamarosan érkezik egy takarítónő, és elkezdi lemosni az egyébként patyolat tisztának látszó bejárati ajtót. Közben meg-meg áll és a tévét bámulja. Talán a kedvenc sorozata megy éppen. Mulatságos, ahogy a vizesrongyot az üvegen tartja, közben tátott szájjal bámulja a tévét :) Egy biztos: a főnöke nem hajszolja halálra...

Ketten vannak még előttem, gondolom, meglátogatom a mellékhelyiséget, mielőtt én következem. Talán említenem se kell: tökéletes tisztaság, a mosdókagylónál virág a vázában és halk zene szól!

Visszatérve, éppen mesélem feleségemnek ezt az újabb meglepő felfedezést, mikor értem jön az egyik nővér és betessékel az egyik szobába. Ez a helyiség a hátunk mögött volt és ebből az irányból nem volt eddig semmi mozgás. Mindenesetre nem valamelyik nőgyógyász fog megvizsgálni. Remélem.

Kis, kínai képű doki. Türelmesen végighallgat, majd megszemléli a hólyagokat. Elmondom, hogy szerintem vagy az elefánt vagy a mangó lehet az ok. Bólogat, majd kimegy. Szerintem egy jót röhögni...

Kisvártatva visszajön. Mondom neki, hogy nagyon viszket, és vannak már újabb kicsi piros folt kezdemények. Bólint, és megint kimegy. Most kicsit hosszabb időre. Visszaveszem az ingemet, kissé fázom a légkonditól. Körbenézek a szobában. Vannak itt komoly műszerek is, esetemben biztos nem fogja használni őket :) Visszatér, és azt mondja végeztünk. Jön a kísérő, fogja a papírokat, mi meg bandukolunk utána. 

Kissé csalódott vagyok. Azt gondoltam valami komoly fertőzést kaptam, ő meg csak ránézéssel felállítja a diagnózist. Visszatérünk az eredeti, nagy váróterembe, ahol az akvárium van. Az italautomatából bárki ingyenesen fogyaszthat a kétféle gyümölcsléből és vízből. Csendesen kortyolgatjuk vizünket, amíg várok a papírokra. A hangosbemondón keresztül név szerint szólítgatják az embereket. Lehet, hogy már engem is szólítottak, mert ismét megjelenik egy mosolygós hölgy, és személyesen kísér az kasszához. Kíváncsian várom mit számláznak le és mit írnak a papíromra. 800 baht volt a vizsgálat és ugyanennyi a felírt gyógyszer és kenőcs ára. Tehát kb. 10 ezer Ft-ot fizetek. A diagnózis: dermititis. Rögtön át is vehetem a felírt gyógyszereket, melyre számítógéppel nyomtatták rá az adagolási információkat! 

Foglaljuk csak össze:
- nem kellett időpontot kérnem, előzetesen bejelentkeznem
- udvariasan bántak velem, kísérgettek, intézték az ügyeimet, nekem csak üldögélnem és várakoznom kellett
- maximális tisztaság
- ingyen itóka
- fizetés után, azonnal kezembe nyomták a felírt gyógyszereket, ezekért sem kell gyógyszertár után kajtatni
- ezt az összeget vagy még ennél többet is simán elkölteném, ha itthon kerülnék hasonló szituációba
- és mindez 2 és fél órán belül

Fantasztikus! Persze nem bíztatok senkit, hogy a magyar egészségügyet hátrahagyva, hanyatt-homlok rohanjon Phuketre, az ottani kórházba :)

(töltöttem le néhány képet a kórházról, hogy kissé színesebbé tegyem a beszámolót)