Kenuzás a tengeri barlangokban 1.rész

Több, mint 40, vízből kiemelkedő roppant mészkőoszlop, számtalan sziget és "hong" (mely thaiul szobát jelent) tarkítja a Phang Nga-öblöt. Ez a beszámoló ide kalauzolja el olvasóimat.

Reggel kis nehézségbe került megtalálnunk a kikötőt. Útjelző táblák hiányában saját tájékozódási képességünkre és persze a helybeliek útbaigazítására is szükségünk volt, hogy elérjük Laem Sai kikötőt. Ez a sziget észak-keleti csücskében fekszik, távol a forgalmas utaktól. Az utazási cég rögtön kiemeli, hogy innét csak az ő hajói indulnak, nincs zsúfoltság, tömeg, stb... Persze útjelző tábla se...

Igaz, az utasok többségét buszokkal hozzák a szállodákból. Egész pontosan, csak mi érkeztünk személyautóval, így a táblák hiánya csak nekünk tűnt fel. Esetleg találtunk egy rövidebb utat az erdőn át...

Apró fahídon sétálunk be a "recepciós" helyiséghez. A várakozó csoport egyik fele a James Bond sziklához és Ko Panyi halászfalúhoz váltott jegyet, másik fele a tengeri barlangokat és lagúnákat részesíti előnyben. Mi is, így rögtön ránk kerül a megfelelő színű jelölő matrica :) Elfogyasztunk egy teát és már szállhatunk is be a hajóba. Kb. 20-25-en vagyunk + a legénység. Gyümölccsel megrakott asztalok és üdítők igény szerint. Vitamindús nap lesz ez is!

Idegenvezetőnk bőrcipőben és vasalt nadrágban érkezik, thai kakukktojás a strandpapucsosok között...

Jó humorú emberke. Látszik, hogy szereti, amit csinál. Részletesen magyarázza mi vár ránk a nap folyamán, miközben mi majszolgatjuk a különféle csemegéket. Édes-sós keksz! Esküszöm ilyet is csak itt lehet enni...

Érdekes, de finom.

Kb. 1 óra hajókázást követően megérkezünk a Lawa-szigetre. 1-2 órácskát tölthetünk itt, kivárva az apályt, amikor járhatóvá vállnak a barlangok. A parttól olyan 100 méterre kötünk ki, és hamarosan érkezik egy 8-10 személyes csónak. Mind a 30-an beleülünk. Szinte a csónak pereméig ér a víz, de magabiztosan haladunk a part felé. Nem szórakoznak turnusokkal, mindenki egyenlő. Az esetleges tolakodóknak nem okoznak sikerélményt :)

Az egész part kihalt. Egyenlőre. Leterítjük a strandtörölközőket, és irány a víz, apró kincseket, kagylókat és kavicsokat keresgélni.

Hamarosan feltűnik egy hajó. Rózsaszín. Majd még egy. Ez libafos zöld. Jön még két kék, egy fehér. Kisvártatva két piros is. Megrohamozzák a szigetet. Eddig tartott a cég által büszkén kiemelt versenyelőny...

Maugli és felesége mohón vizsgálgatják a fákról lelógó liánokat. Legyőzik kíváncsiságukat, így elmarad a bemutató. Sebaj, van itt más: csadoros napfürdőzők, rasztahajú, kalózképű, aztán egy kislány zsiráffal a fején, lábtengózók, szabályos alakzatban közlekedő japán család...

Találgatjuk, ki milyen országból jöhetett. Szórakozásunkat egy hívó szó szakítja meg: kedvező a vízállás! Ismét bezsúfolódunk a csónakba, mely kivisz a hajóhoz. Várnak minket a tengeri alagutak!

A hajóból visszanézve, igencsak megváltozott a sziget képe :)

 folyt. köv.

Éttermi főzőcske, otthoni főzőcske - thai módra

A thai-ok szeretnek főzni. Erre számos bizonyítékom van. A két legszimpatikusabb: az ételek tálalására, megjelenésére otthon is nagy gondot fordítanak; szeretnek olyan étterembe járni, ahol összeválogatják az alapanyagokat és az asztalon megfőzik. Nekem nagyon bejött ez a dolog: körülülni az asztalt, egy közös edényben megfőzni, amit közösen kiválasztottunk, és végül egymást kínálgatva együtt elfogyasztani a végeredményt.

 

'Thai-ul' főzni egyébként meglehetősen egyszerű. Thaiföldön legalábbis. Feltétel ugyanis, hogy rendelkezz a megfelelő alapanyagokkal és fűszernövényekkel. Ők odahaza könnyű helyzetben vannak e téren, hiszen minden bőségesen és frissen folyamatosan rendelkezésre áll. Magyarországon viszont, különösen vidéken, több mint nehéz beszerezni egy thai ebéd hozzávalóit. A fűszereket szinte lehetetlen. Pedig ezen speciális növények adják ételeik ízét, zamatát, illatát.

A konyhai fortélyok elsajátítására a turista övezetekben, így Phuket szigetén is minden nap rendelkezésünkre állnak a főzőiskolák. Egynapos tanfolyam keretében megtudhatunk mindent a thai konyha titkairól. Ha biztosra akarunk menni, csekély felár ellenében válasszuk azt napot, amikor az oktatás a hajnali piaci bevásárlással kezdődik.

E téren nekünk könnyű dolgunk volt. Thai ismerőseink kedvesen felajánlották, hogy eljönnek hozzánk és megtanítanak bennünket néhány fogás elkészítésére. Esti programot beszéltünk meg és a közös piaci bevásárlást kihagytuk. Ebben ugyanis autodidakta módon szereztünk már némi rutint, így nálunk is fellelhető hozzávalók (hagyma, rizs, lime és chili) megvásárlását ránk bízták. Gondolták, ezeket talán nem tévesztjük el… A kényesebb hozzávalók beszerzését, úgymint friss csirkehús és garnélarák, megfelelő minőségű és olcsó kesudió, no meg a speciális fűszernövények (kaffirlime-levél, galangal, ázsiai citromfű) ők intézték. Nyilvánvaló kételyeik voltak mind a beszerzési forrásainkkal, mind a rutinunkkal kapcsolatban.  Nem könnyű ugyanis megállapítani, hogy például friss-e a rák. Valamint nekik megvannak a jól bevált helyeik és árusaik, ahol rendszeresen vásárolnak.

Kedvenceinket főztük, kesudiós csirkét, tom yam kum-ot és „piros” curryt. A tom yam egyfajta fűszeres, baromi csípős, színes és illatos leves, tele ropogós zöldségekkel. A „kum” azt jelöli, hogy ezúttal Farang Párom kedvenceként, garnélarákkal készült. Létezik csirke- és sertéshúsos, valamint halas változata is.

A „curry” szó nekünk is ismerős lehet a jellegzetes indiai fűszerről. Itt azonban másról van szó. A thai curry nem hasonlít rá. Ez egy húsos mártás-szerű ételféleség, melyet főételként, rizzsel (mivel mással, ugye?) fogyasztanak Thaiföldön, és amelynek több színváltozata van. Igen, bármilyen mókás, angolul is a színek alapján különböztetik meg őket: van piros, sárga, fehér és zöld. Csirkéből és kókusztejből készülnek alapvetően, színük és ízük eltérését a fűszerezés és a zöldségfélék adják. A piros változatban például krumpli van, a zöldben apró, éretlen görögdinnye. Mindegyik curry további közös vonása, hogy  - mily meglepő! – roppantul csípnek. A chilitől, természetesen. A chili is közös vonás. Naná! Mondhatnám, hogy a közös nevező. MINDEN thai étel közös nevezője.

S hogy mitől is olyan egyszerű az egyszerű? Már hogy, thai-ul főzni? Hát attól, hogy egy többfogásos vacsora 20 perc alatt elkészül! Neeem, 5 órás húsleves! Neeem 2 és fél órás rántott hús! Sokkal inkább friss, ropogós, egészséges, színes és… gyors! Röviden? Imádni való!

Thai konyha

Mint a legtöbb „valamire való” ország, Thaiföld is egyedi, csak reá jellemző gasztronómiai kultúrával rendelkezik. Itthonról nézve úgy tűnhet, hogy az „ázsiai konyha” termékei sem ízükben sem megjelenésükben nem különböznek egymástól, ha a plázák kínai/thai/vietnámi gyorsbüféinek kínálatát szemléljük. De van egy jó hírem: a valódi thai konyhának SEMMI köze a magyarországi thai büfék kínálatához. Szerencsére!

Első szabály Thaiföldön, hogy mindent megesznek, ami ehető. Nos, ez egy eléggé kétértelmű kijelentés, ha arra a táplálkozástudományi tényre gondolunk, hogy a „kínai konyhán nincs maradék”... De tény, hogy ők is sokan vannak, és sok szájat kell betömni, ezért mindent gazdaságosan kell felhasználni. Ezen túlmenően pedig olyan gazdag a kínálat elfogyasztható élelmiszerekből, hogy legtöbbjüket vétek lenne kihagyni az étlapról. (Nem a sült patkányra, csótányra vagy pondróra gondolok…)

Ráadásul az éghajlatnak köszönhetően ez a kínálat egész évben folyamatosan bőséges mind gyümölcsből, mind zöldségfélékből. Hogy a nagyüzemi állattartás hogy néz ki, azt nem láttam, de tudhatnak valamit „odaát”, mert a csirkéjük sütés közben nem büdös, fogyasztás során pedig nem hal ízű, mint itthoni rokonai… A szárnyas hús, főleg a csirke és a kacsa a legnépszerűbbek Thaiföldön. Sertés és marhahús is elérhető, de miután a muzulmánok az egyiket, a buddhisták a másikat nem fogyasztják, így a közös nevező mindenképpen a szárnyas, ami mindenhol kapható. És a tengeri mindenféle: rákok, halak, kagylók. Itt még eredetiben, egyenest az óceánból. Az ügyesebbeknek saját kezűleg fogva ki a rákvacsorát.

Ehhez aztán zöldségek végtelen sora társul, alig sütve-főzve, friss színben és ropogósan. Nagyon sok olyan zöldség van a boltokban vagy az éttermekben, mely itthon nem kapható, de még neve sincs. Igen, a thai konyha vitathatatlan előnye, hogy mindet csak frissen fogyaszt. Nem fagyasztva, nem befőzve, nem tartósítva. Este leszedik, reggel a piacon van, délben már a pocakban.

Kedvencünk a zöldbab, mely odakint 1 méteres hüvelyt növeszt és előételként nyersen fogyasztandó. A jobb kifőzdékben szó nélkül teszik az asztalra egy kis csokor korianderlevéllel és nyers káposztával.

S ha a zöldség-kínálat nem volna eléggé bőséges, a thai lelemény tovább bővíti: amíg egy gyümölcs éretlen, kiváló akár zöldségnek is! Így lett a kedvencünk a rémesen kinéző papaya-saláta, ami a szárított rákokkal megszórva annyira rossz, hogy az már jó. De milyen jó! 

És a másik, ami még mindig felfoghatatlan, hogy lehet ezt (nem) szeretni: nyers zöld mangó mézes-chilis szósszal… Olyan fanyar, hogy fogyasztása esetén nincs szükség zokni-stoppolásra. Olyan erős, hogy a könnyed folyik tőle. De mindeközben finoman édes-mézes…

Erős? Hm… Nem halogathatom tovább. Meg kell neveznem a thai konyha legfontosabb, legnépszerűbb és leglélegzetelállítóbb zöldségét. Chili, chili, chili, és még több chili! Zölden, pirosan. Minél kisebben - annál csípősebben. Szerintem Thaiföldön már folynak a kísérletek a chilis banán és ananász előállítására…

Ugye mi itt Európa közepén azt hisszük, tudunk valamit a fűszeres, csípős ételekről. Hát… Van még mit tanulnunk.

 Az autentikus thai kifőzdében, ha sikerül megértetned, hogy a papayasalátát no-spicy (nem csípős) kéred, akkor van esélyed, hogy úgy kerül az asztalra, hogy még éppen ehető. Ha nem, hát készülj a tűzokádásra.

„De mitől ilyen erős, nincs is benne chili” – hányszor kérdeztük egymástól, vagy csak úgy, önmagunktól, könnyek között! Mikor a szavunk is elállt már. Aztán csak megtaláltuk. Pirosan, mosolygósan ott lapult a tettes. Vagyis, a tettesek. Mert mindig többen vannak. Aaaz tuti!

Több tippet olvastam egyébként, ha gyanútlanul ráharapunk egy különösen haragos példányra, mi a teendő. Állítólag a zsír oldja a …. molekulákat, amik a chili csípősségét adják. Thaiföldön viszont nem találsz zsírt. Főleg nem az étkezőasztalon. Talán pár korty olaj? Azt külön kellene kérned, ha meg tudnál szólalni, mert az asztalon biztos nincs.

Ott csak ecetes-csípős, édes-csípős, és kitudjamilyen-csípős szószokat találsz. Víz, sör, üdítő biztosan nem használ. Talán a jégkocka-szopogatás? Nekem az útikönyvben javasolt rizs sem jött be. Illetve de, az igen. Megettem egy tállal a „nagy ráharapás” után, aztán vártam még egy fél órát… Akkor már tudtam egyenletesen lélegezni.

És természetesen minden étkezés elmaradhatatlan fogása: a rizs. Thaiföld a világ legnagyobb rizs-exportőre, megszámlálhatatlan fajtájú rizst termelve. Nem A vagy B rizs… Kerek vagy hosszúszemű… A teszkóban 5 kg-os zsákokban, hegyekben áll a legalább 20 féle rizs, jázmin, basmati, vörös, barna, fekete, hántolatlan, csak hogy azokat említsem, amik itthon sem teljesen ismeretlenek. A mi egyik kedvencünk a ragadós rizs, ami nem attól ragad, hogy túl sok vizet sikerült aláönteni főzéskor… Érett sárga mangóval banánlevélben párolva viszont desszertnek is kiváló.

A hibátlan főtt rizs (egyik) titkát viszont megfejtettük! Minden háztartás és étterem fel van szerelve rizsfőző készülékkel. Nálunk is lehet már ilyet beszerezni, jó kis segítség a konyhában. Odakint azonban nem a luxust képviseli, mert amíg mosógép csak elvétve akad egy thai háztartásban, addig a család létszámától függően rizsfőző akár több is. Mert rizs van reggel, délben, este. Rizs a főétel, rizs a desszert. És ha nincs más, egy tál rizs azért biztosan akad, az éhesnek, a koldusnak, a szerzetesnek. Csak úgy, magában. Só és minden más egyéb ízesítő vagy fűszer nélkül.

Elefánt szafari

Tegye fel a kezét, aki kedveli az elefántokat! Mindenki? Nagyszerű! Most az tegye fel, aki nem kedveli az elefántokat! Senki? Igen, erre számítottam... Kedves olvasóim bizonyára megbocsájtják, ezt az elfogult rajongást, mely teljesen kicsúcsosodott, mióta közelebbről is megbarátkozhattam ezekkel a teremtményekkel!

Már alig vártam, hogy a bambusz tutajozást követően, mielőbb 'fizikai közelségbe' kerüljek velük! Khao Lak mellett található ez a tábor, 6-8 elefánttal, krokodil farmmal, gibbonokkal, teknősökkel, kígyókkal, stb...

Idegenvezetőnk mindenkinek kioszt egy-egy idétlen kalapot. Nem leszek fotogénebb, de madarat lehetne velem fogatni, ahogy meglátom az elefántokat.

Előtte, azonban át kell kelnünk egy 'fahídon'. Thai style :)

Egy kb 3 méter magas elemvényre mászunk fel, innét tudunk az elefánt hátára felülni. Kis, kétszemélyes ülőke van ráerősítve. Gyorsan levesszük a cipőnket és máris bent ülünk. Furcsa, bizsergető érzés, ahogy a talpam és az elefánt bőre összeforr. Kezemmel simogattam, tapogattam már elefántot, de a lábammal is érezni a bőrét egészen más. Durva vászonszövetre emlékeztet...

Megindulunk felfelé a hegyoldalba. Vezetőnk az elefánt nyakában ücsörög. Pillanatra megállunk a 'szokásos' fényképezkedéshez, majd kaptatunk tovább fel a hegyre. Barátunk nagyon megfontolt, addig nem emeli fel a lábát, amíg nem érzi, hogy biztonsággal áll mind a négy lábával a talajon. Hiába noszogatja ez a thai hajcsár...

Szép lassan felérünk egy erdei ösvényhez, innentől simább a terep. Nem kell kapaszkodni a karfába. Sógornőmék előttünk haladnak egy másik elefánt "fedélzetén". Aki fiatalabb, és engedetlenebb is. Hirtelen letér az ösvényről és az út menti bambuszbokrok felé veszi az irányt. Vezetője kétségbeesetten próbálja megállítani. Hasztalanul. Most mi lesz? Semmi. Kis elemózsiát vesz magához, egy hétméteres bambusznádat. Ormányával szépen lecsupaszítja az ágakat, ők pedig nézik, ahogy nyugodtan táplálkozik. Talán jobb ilyenkor nem zavarni...

Szépen kikerüljük őket, ebből nem lesz közösségi lakoma... Elgondolkodom a látottakon és az alábbi vicc jut az eszembe: Mit kell adni a hasmenéses elefántnak? ... Utat! Nincs emberi erő, amely meggátolhatná szabad akaratában. Ezért látni mindenfelé, hogy hatalmas béklyókkal láncolják le őket... Ez mélyen elszomorít, amikor látom, hogy a kiselefánt kétségbeesetten rángatja a lábát, anyja pedig az ormányával próbálja eltávolítani a bilincset. Persze, sikertelenül...

Imádom a kis szőröshátút, őt még nem béklyózták meg csak idősebb társait.

Hamar letelik az 1 órás program (talán nem is volt annyi), leereszkedünk a hegyoldalon, vissza a kiindulási ponthoz.Leszállunk és érzékeny búcsút veszek Jintanától. A kapott fényképről derül ki, hogy hívják.

De a búcsú, szerencsére rövid időre szól. Miután 'leszerszámozzák', odajöhet hozzánk egy kis nassolásra. Vidáman közeledik én pedig izgatottan szorongatom az ananásszal teli edényt. Három adagot is veszek neki.  Meg a társainak is. Legszívesebben magammal vinném mindegyiket... Esküszöm, mosolyognak ők is...

A háttérben éppen fürdetés zajlik. A thai legényke egy slaggal a kezében egyensúlyoz a kerítés tetején, melynek túloldalán a krokodil farm található. Nem szívbajos, az biztos :)

Gyorsan megnézzük még a többi állatot, be a kisbuszba, és irány a tengerpart egy késő délutáni csobbanáshoz...