Thaiföldi életképek

A videó elindításához, kattints a képre

Minden kedves "Thaiföld rajongónak" kívánunk Nagyon Boldog és Békés Ünnepet!

Kollektivizmus

Talán erőltetett az ötlet, és bevallom, témáztam is rajta, hogy folytassuk-e vagy ne folytassuk az előző szösszenetet – nem akarván úgy járni, mint ahogy az a híres-hírhedt Hollywood-ban gyakran megesik: a sikeres első epizód után a kevésbé sikerült második, majd az unalmas harmadik, a szörnyű negyedik…

Nos, ígérem, négyig nem megyek el, de a kettediket nem hagyhatom ki, már csak a ballance kedvéért sem.

Tehát:

Az individualizmus ellentéte a kollektivizmus, mely az egyéni döntés szabadságát és az egyén boldogságát a közösség, csoport, vagy a társadalom érdekei mögé helyezi, és ezen „kívülről befelé” mutató folyamat által a közösség, tágabb értelemben az egész társadalom problémái iránt elkötelezett, azokon segíteni vágyó törekvést testesít meg.

Létezik akkor valójában a kollektivizmus, mint olyan? Vagy ez csupán kísérleti jelleggel született meg annak idején Makarenkó kommunájában, és honfitársainak fejében?

Nos, a tetten érhető kollektivizmusra minden bizonnyal jó példa az ősközösségi társadalmak, vagy a farkas-falka működése. Itt nincs is vele semmi gond. Ám mi van akkor, ha a modern társadalmakban is „felüti a fejét”? Ezt ezen az égövön mi mind jól tudjuk. Szándékosan nem fogom részletesen leírni, mely korszakokban és földrajzi helyeken volt és van jelen a kollektivizmus „eszméje”, mert garantáltan nem kívánok még halványan sem politikai vizeken evezni. Az a megosztással lenne egyenlő. Nem teszem.

Vizsgáljuk inkább tovább az eszmét vagy filozófiát. Pozitív aspektusból tekintve a kollektivizmus azt jelenti, hogy a nemes értelemben vett közösségnek tett szolgálat kerül előtérbe.

Azonban felmerül a jogos kérdés: ha nem vagyok képes életem kérdéseivel szembenézni, ha egyén szinten nem tudok elégedett és boldog lenni, ha nem tudom meghozni a saját életemet pozitív irányba befolyásoló döntéseket - egészen egyszerűen azért, mert nem rendelkezem kellő önismerettel és az ebből fakadó magabiztossággal mindezek megtételére -, akkor vajon valóban hatékonyan tudok-e közösségi, össztársadalmi, vagy akár világméretű léptékekben gondolkodva felelősen cselekedni a közjó érdekében.

 Ha a történelem vagy a vallások nagy példaképeire felületesen rátekintünk, akkor igennel válaszolhatunk az előbbi kérdésre. Ha azonban kicsit belegondolunk, a nemes uralkodók, állami és egyházi vezetők, vagy a történelemben felbukkant fél-mitikus és valóságos tanítók egyéniségét és jellemét szemlélve rá kell jönnünk, hogy ők valamennyien valójában individualisták voltak, illetve ma is azok – a szó legnemesebb aspektusában. Gondoljunk csak például Mahatma Gandhira, a Dalai Lámára, Jézusra, II. János Pál pápára, a történelmi Buddhára…

A kollektivizmus társadalmi méretekben megjelenő szélsőségeire ellenben jó példa az ókori Spárta: történelemtanulmányaink kezdetéről mindannyian tudjuk, mit tettek a nemkívánatos nemű és „méretű” csecsemőkkel. Az ilyesfajta kollektív beavatkozás és irányítás azonban - mint azt szintén mutatja az említett történelmi példa is – szükségképpen bukásra van ítélve. Nem azért, mert (például) embert ölni „bűn”. Hanem, mert ellenkezik a Törvényekkel, melyek felettünk állnak, s melyek mélyen bennünk gyökereznek, és melyeket figyelmen kívül hagyni nem marad következmények nélkül.

 Úgy tűnik tehát, hogy kollektivizmus és individualizmus nem párjai egymásnak, de még csak nem is oppozitok. A szeretet és a humánum talajából táplálkozó egyéni vagy társadalmi pszichében az individualizmus fája termi a kollektivizmus gyümölcsét: ugyanannak a dolognak magasabb szintű megnyilvánulásáról beszélünk. A kollektivizmus önmagában pedig nem terem semmit. A gyümölcsöt vagy megesszük, vagy befőttbe rakjuk, vagy hagyjuk megrohadni a fán – végeredményként mindenképpen ugyanazt kapjuk: elenyészik…

Individualizmus

Thaiföldi élményeim ihlette kis eszmefuttatás a psziché és a társadalom viszonyáról :)

Az individualizmus több jelentéstartalmat hordozó, sok árnyalattal bíró szó, mely szó szerinti magyar fordításban „én-központúság”-ot takar. E jelentésből kiindulva értelmezik előszeretettel az európai, illetve keresztény kultúrkörökben az individualista embert az önző, egoista, másokon keresztülgázoló, önmaga érdekeit mindenekelőtt érvényesítő, törtető – azaz a modern, „civilizált”, karrierista - ember szinonimájaként.

Az individualizmus aspektusaiból azonban ez csak az egyik, a legnegatívabb szélsőség felé hajló értelmezés.

 Átfogó értelemben véve az individualizmus sokkal inkább egy olyan, önmagunkból kifelé mutató világhoz való hozzáállást takar, mely az egyén boldogságát és saját élete feletti szabad döntési jogát helyezi előtérbe, mégpedig azzal a szándékkal, hogy amennyiben az egyén önmegismerésének folyamatában eljutott arra a szintre, amikor képes mérlegelni és eldönteni, mik a számára pozitív és eljövendő életszakaszai során is hosszútávon előremozdító cselekedetek, akkor eszerint fog élni. Ezen – saját felismerésén alapuló - elveket azután képes saját életében érvényesíteni, valamint környezetének továbbadni, mintegy példamutatásként. Így legkisebb közösségében, a családjában képes gondolkodó és döntésképes embereket „nevelni”, akik aztán a társadalom más csoportjaihoz való csatlakozásuk révén tovább tágítják a szabadon és felelősen gondolkodó és cselekvő, boldog emberek táborát, megteremtve így a szabadon, felelősen gondolkodó, boldog emberekből állók társadalmát.

Az individualista ember ennél a „belülről kifelé”, „alulról fölfelé” mutató világszemléleténél fogva megengedheti magának, hogy – mivel önmagával békében és harmóniában él, valamint hatékonyan oldja meg a saját életében felmerülő konfliktusokat – a külvilág problémái és feladatai felé forduljon, és ezekre határozott, hosszú távon pozitív hatású megoldásokat dolgozzon ki. Így – amennyiben az adott társadalom széles rétegei rendelkeznek az individualizmus adta szabad döntési képességgel, az ehhez szükséges felelősséggel és bátorsággal – létrejön az önmaga érdekein túlmutató, a tágabb közösség, az egész társadalom problémáinak megoldása és akár boldogsága iránt elkötelezett uralkodó egységes szemlélet, mely hatékony léphet fel akár globális problémák megoldásában is, mint a szegénység, a környezetvédelem, a betegek, elesettek, hátrányos helyzetűek integrálása, stb.

 

A thai emberek individualizmus mindennapi életükben, minden cselekedetükben megnyilvánul. Az a fajta elfogadás, mellyel saját nemzetük tagjait etnikai vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül kezelik, nagyon megkapó és példaértékű számomra. De ugyanígy elfogadással fordulnak más nemzetek tagjaihoz és azok számukra furcsa szokásaihoz, is, legyen szó átmenetileg vagy hosszabb időre közöttük élő farangokról, vagy akár a turistákról, nyaralókról. Miben nyilvánult ez meg a mindennapokban? Ottlétünk alatt nem tapasztaltunk sem különös tiszteletet vagy kivételezett bánásmódot, sem pedig lekezelést, vagy türelmetlenséget nyilvánvaló „tudatlanságunk” okán. Ugyanazt a kiszolgálást kaptuk a piacon vagy az üzletekben, ugyanúgy segítségünkre siettek, ha arra volt szükség, ahogyan a nyilvánvaló „közülük valóval” megtették ezt, és éppen úgy nem vártak érte különös ellenszolgáltatást: tették, amit tettek „puszta” emberbaráti jóindulatból, és ez számunkra nagyon is szívmelengető volt.

 Mi innen, Európából hajlamosak vagyunk egymással, de különösen a keleti népekkel szembeni felsőbbrendűségünket hangoztatni, erőnket fitogtatni, és akár mély megvetésünknek is hangot adni velük szemben. Semmi okunk sincs rá. „Aki közületek a legnagyobb, az legyen mindőtök szolgája” – hagyta meg nekünk saját példájával elöljárva Jézus 2000 évvel ezelőtt. Hogy lehetséges az, hogy a 2000 éve ezen a tanon növekvő nemzetek ekkora gyűlölséget és gőgöt táplálnak még azonos nemzetű embertársaik iránt is? És hogy lehetséges, hogy a világ másik felén egy teljesen más kultúrkörben élő és nevelkedő nemzet szórul-szóra megvalósítja, és példát állít elénk „saját tanainkból”?

Magam részéről saját tapasztalataim révén mélyen elgondolkodtam azon, hogy vajon ki vezet kit, ki az elmaradott és a civilizált, ki a keleti és ki a nyugati ebben a világban. Ki az, akinek erkölcsi alapja van példálózni vagy tanítani, és felzárkózásra serkenteni népeket és országokat?

Kívánom, hogy ha elmerülsz eme csodálatos ország, Thaiföld megannyi szépségében, a kulisszák mögé pillantva az emberi lélekben is vedd észre a szépet, hozd haza és add át üzenetét (mintegy példaként) rothadó, halódó erkölcsű Európánknak: egymás tiszteletének és szeretetének a fontosságát. Vagy legalább azt, hogy ez igenis lehetséges. Mert mások máshol meg tudják valósítani. Akkor bennünket mi tart ettől vissza?

Farangságok - Egy napom a kórházban

Pontosabban csak egy fél nap, illetve csak egy fél délelőtt. De mindent sorjában...

Talán a kertünkből elfogyasztott nagy mennyiségű mangó vagy az előző héten tett őserdei kirándulás elefántháton okozhatta az első kiütéseket. Gondoltam elmúlik az a 3-4 darab, viszkető, piros, kb. 5 Ft-os nagyságú hólyag a hátamon. Másnap is úgy gondoltam, és másnap után is... 3 napja nem voltam strandon, ez nem állapot! Korábban kifigyeltem már, hogy a Big C áruház mellett van egy nagy kórház. Elő a GPS-t, és kikerestem a nevét: Phuket International Hospital. Weblap megtekintése után eldöntöm, holnap reggel meglátogatom őket.

Fél kilenc körül érkezünk, a parkoló szinte üres. A thai-ok vagy nem ide járnak vagy csak ritkán betegek...

Elegánsan leparkolok az első lehetséges helyen. Miközben kászálódunk ki a kocsiból, megjelenik egy nyitott kisbusz, és vezetője érdeklődve figyel minket. Dacosan ránézek, annyi parkolóhely van még, próbálkozzon máshova beállni. Különben is én voltam itt előbb... Mosolyog, és integet, hogy szálljunk fel, elvisz a kózház bejáratig. Ami kb. 100 méterre van... Megáll az eszem. Ezt az embert azért alkalmazzák, hogy elfurarozza az érkezőket a kórház parkolójától a bejáratig. Esküszöm a parkoló legtávolabbi csücske sincs messzebb a bejárattól , mint 200 méter. Komolyan fontolgatom, hogy egy bejegyzést szentelek majd az itteni munkavégzésről, beosztásokról, mert bizony ez itt nem Európa vagy Amerika, ahol 2-3 ember munkáját végeztetik el egy emberrel, hanem pont fordítva!

Visszamosolygok, és mutatom a lábaimmal, hogy működőképesek és fürgén elindulok a bejárat felé. Hatalmas, automata üvegajtó nyílik, és máris bent vagyunk a recepció előtti tágas betegváróban. A légkondi kellemes hűvös klímát teremt, csupa tisztaság mindenfelé, virágok az asztalokon, egy nagy akvárium halakkal, mintha csak egy luxusszálloda halljában lennénk. Odalépek egy kedvesen mosolygó hölgyhöz, a bőrgyógyászatot merre találom? Visszakérdez: Először jár nálunk? Igen. Következik az újabb meglepetés. Ahelyett, hogy azt mondaná: menjen egyenesen, majd a sarkon forduljon jobbra, majd balra, majd fel, stb...

arra kér, hogy kövessem. Belefér a munkaidejébe, hogy engem kísérgessen, különben is vannak rajta kívül még hárman a recepción. Pedig csak kb. 30 métert teszünk meg, simán elküldhetett volna, hogy találjam meg egyedül...

Leültet egy asztal mellé és megkér, hogy várjak türelmesen. Na, ez az, amit nem szeretek. Várakozni. Órákat. Ahogy megszoktuk. Nem telik bele 1 perc, megjelenik egy újabb munkatárs és megkér, hogy töltsek ki egy űrlapot. Személyi adatok, cím, értesítendő személy, korábbi betegségek, gyógyszerérzékenység, stb.

Addig ő készít egy fénymásolatot az útlevélről. Mire végzek a kitöltéssel, már vissza is ért. Odaint egy újabb kísérőt, kezébe nyomja az iratokat, pár szót váltanak thai-ul és már megyünk is tovább. Úgy látszik mindig van ráérő kísérő, és mindenhova kísérgetni fognak. Nagyszerű! - gondolom. Ő elintéz mindent helyettem, leadja a papírokat, bejelent az orvoshoz. Ám hamarosan kizökkent-e kellemes gondolatokból. Egyenesen a "Woman&Beauty" feliratú terembe vezet, leültet és kéri, hogy ott várakozzak, amíg ő intézkedik. 

Fészkelődöm. Esküdni mernék, hogy a 'Mr.'-t jelöltem be az űrlapon, akkor mit keresek a női részlegen? A fizimiskámmal is elégedett vagyok, ezt ők nem bírálhatják felül... Na mindegy, elüldögélek a kismamák között. Hamarosan érkezik egy nővér, megméri a vérnyomásom és a súlyom. Finoman megemlítem neki, miközben feltűnően vakargatom borostás államat, hogy én a bőrgyógyászatra jöttem. Megnyugtat, jó helyen vagyok, várakozzak türelmesen. Oké. Figyelmem ismét az emberek felé irányul. A váró kb. 20 férőhelyes, 3 nőgyógyász orvos dolgozik és őket 4 nővér szolgálja ki. 7-8-an lehetünk mi, a betegek. Hamarosan érkezik egy takarítónő, és elkezdi lemosni az egyébként patyolat tisztának látszó bejárati ajtót. Közben meg-meg áll és a tévét bámulja. Talán a kedvenc sorozata megy éppen. Mulatságos, ahogy a vizesrongyot az üvegen tartja, közben tátott szájjal bámulja a tévét :) Egy biztos: a főnöke nem hajszolja halálra...

Ketten vannak még előttem, gondolom, meglátogatom a mellékhelyiséget, mielőtt én következem. Talán említenem se kell: tökéletes tisztaság, a mosdókagylónál virág a vázában és halk zene szól!

Visszatérve, éppen mesélem feleségemnek ezt az újabb meglepő felfedezést, mikor értem jön az egyik nővér és betessékel az egyik szobába. Ez a helyiség a hátunk mögött volt és ebből az irányból nem volt eddig semmi mozgás. Mindenesetre nem valamelyik nőgyógyász fog megvizsgálni. Remélem.

Kis, kínai képű doki. Türelmesen végighallgat, majd megszemléli a hólyagokat. Elmondom, hogy szerintem vagy az elefánt vagy a mangó lehet az ok. Bólogat, majd kimegy. Szerintem egy jót röhögni...

Kisvártatva visszajön. Mondom neki, hogy nagyon viszket, és vannak már újabb kicsi piros folt kezdemények. Bólint, és megint kimegy. Most kicsit hosszabb időre. Visszaveszem az ingemet, kissé fázom a légkonditól. Körbenézek a szobában. Vannak itt komoly műszerek is, esetemben biztos nem fogja használni őket :) Visszatér, és azt mondja végeztünk. Jön a kísérő, fogja a papírokat, mi meg bandukolunk utána. 

Kissé csalódott vagyok. Azt gondoltam valami komoly fertőzést kaptam, ő meg csak ránézéssel felállítja a diagnózist. Visszatérünk az eredeti, nagy váróterembe, ahol az akvárium van. Az italautomatából bárki ingyenesen fogyaszthat a kétféle gyümölcsléből és vízből. Csendesen kortyolgatjuk vizünket, amíg várok a papírokra. A hangosbemondón keresztül név szerint szólítgatják az embereket. Lehet, hogy már engem is szólítottak, mert ismét megjelenik egy mosolygós hölgy, és személyesen kísér az kasszához. Kíváncsian várom mit számláznak le és mit írnak a papíromra. 800 baht volt a vizsgálat és ugyanennyi a felírt gyógyszer és kenőcs ára. Tehát kb. 10 ezer Ft-ot fizetek. A diagnózis: dermititis. Rögtön át is vehetem a felírt gyógyszereket, melyre számítógéppel nyomtatták rá az adagolási információkat! 

Foglaljuk csak össze:
- nem kellett időpontot kérnem, előzetesen bejelentkeznem
- udvariasan bántak velem, kísérgettek, intézték az ügyeimet, nekem csak üldögélnem és várakoznom kellett
- maximális tisztaság
- ingyen itóka
- fizetés után, azonnal kezembe nyomták a felírt gyógyszereket, ezekért sem kell gyógyszertár után kajtatni
- ezt az összeget vagy még ennél többet is simán elkölteném, ha itthon kerülnék hasonló szituációba
- és mindez 2 és fél órán belül

Fantasztikus! Persze nem bíztatok senkit, hogy a magyar egészségügyet hátrahagyva, hanyatt-homlok rohanjon Phuketre, az ottani kórházba :)

(töltöttem le néhány képet a kórházról, hogy kissé színesebbé tegyem a beszámolót)

Farangságok - Ma én főzök :)

Nincsenek rejtett képességeim a főzéstudományok terén. Ezt már számtalanszor bizonyítottam...

Ha én főzök, akkor az azt jelenti, hogy étterembe megyünk vagy a piacra. Thaiföldön, a piacra járás egy óriási élmény! A thaioknak is, ahogy nézik az óriás farangot, amint bujkál a sátrak közt.

Strandról hazafelé jövet az ember csak megáll az autóval, negyedóra alatt összevásárolja a vacsorát, és már megy is tovább...
Persze, ez a negyedóra a rutinos vásárlók részideje, íme a történet, amikor a kezdetben bátortalan farang, bátor feleségével és sógornőjével először vásárolt a piacon.

Hol is kezdjem. Többször elhajtottunk már a házunktól pár száz méterre fekvő kis piac mellett, mely minden kedden és csütörtökön van nyitva, és 40-50 árus kínálja itt portékáit. Egyik egész napos program után kitikkadtan heverészünk a nappaliban, és kupaktanácsot tartunk mi legyen a vacsora.Messzire autózni, új éttermet felfedezni most nem akarunk. A közeli kis teszkó kínálata sem vonz. Nosza, látogassuk meg a piacot.

Tetszik ez a tervszerűség. Az azonos árucsoportokat kínáló kereskedők egymás mellet helyezkednek el, nincs az, hogy például az édességárus mellett a tengeri herkentyű-árus kínálja szagos termékeit.

Mivel a piac végénél parkoltunk le, ezért "kötelezően" végig kell böngésznünk a ruhákat és cipőket. Én közben már a sült húsos pultok felé tekintgetek. A nyers halakat, kagylókat, rákokat kínálók standjaira csak futó pillantásokat vetünk, minket a készételek érdekelnek. Ráadásul a szagok sem kellemesek. Következik néhány chili árus. Lehet itt egész paprikákat venni, és paprikapasztákat, ami könnyen felhasználható a főzéshez. Szerintem. Ráadásul a sült chili vidámságot kölcsönöz a vacsora után.

A zöldségesektől beszerzünk egy kis köretnek valót. Nem tudom a nevét a babnak, kb. 30-40 cm hosszú, a legtöbb étteremben felszolgálják, és imádom rágcsálni. Egy kis ananász, mangó, sárgadinnye és papaya. A mangóból kóstolót is kapunk vásárlás előtt. Isteni finom.

Elérkeztünk az ízek és formák birodalmába. Kis tálcákon, egymás mellett sorakoznak a jobbnál-jobb falatok. Kezdődjék a válogatás. Vannak a pálcikás termékek, a lédig húsok, a golyók, a levesek, a kolbászkák, stb..

4 csirkecomb, 3-4-féle kolbász, pálcikás disznóhús, egy sült hal, csirkemell csíkok finom szószban. Ez utóbbit szettben árulják rizzsel és savanyúsággal. A húsgolyókat méterben árulják? Nem tudom, hogy csinálják, de a golyócskák, mintha egy zsinórra lennének felfűzve, mint egy nyaklánc. Kitárom a karomat, hogy ennyit kérek, erre emberünk levág egy kb. 15 golyóból álló füzért. Nagyon tetszik! Hamar bele lehet jönni a vásárolgatásba. Még folytatnám, de józanabbul gondolkodó társaim leállítanak. Holnapután újra eljöhetünk. Még szép, hát persze! És gondolatban máris tervezem a következő vásárláskor kipróbálandó termékek listáját.

Mindent nylon-zacskóba csomagolnak, még az üdítőket is! :) Az egyik standnál ugyanis tanácstalanul méregetjük a zacskókba töltött lötyikéket. Mi lehet ez? Az eladó váratlanul felvesz egyet, belevágja a szívószálat, és feleségem kezébe adja. Önzetlenül. Mi sem maradunk hálátlanok, gyorsan veszünk belőle kettőt, miután megkóstoltuk.

Desszertként egy kis spirálkrumpli, kókuszos süti és egy mókás gyümölcskocsonya kerül a szatyrunkba. Ja, és a golyók, melyek a fánk ízére emlékeztetnek. Jó egy órán keresztül nézelődtünk, kóstolgattunk! Ez az idő napról napra rövidül, későbbiekben már célirányosan vásárolunk. Pikk-pakk.
Irány haza és kezdődhet a fenséges vacsora. A terítést is sajátkezűleg végzem :)

A hal egy kissé kesernyés, de finom. A kolbászkákban a töltelék egy része üvegtészta. Nyomokban húst is tartalmaz :) Nehogy megfeküdje a gyomrot.. A csirke fantasztikus, mint mindig. A bab zsenge és ropogós. Teleettem magam. Nem hiányzik már semmi más. Na, jó! Egy behűtött sör jöhet, míg feleségem elkortyolgatja a gyümilé maradékát.

Ez a világ, olyan világ ... 2.rész

Folytassuk hát a harmadik, számomra legízléstelenebb jelenséggel, amit a szervezők beengedhetnek egy megszentelt templomi területre: ez a "water-dunk tank" (vízfürdő).

A 20 baht-os szórakozás lényege, hogy a deszkán ülő lágy belezsuppanjon a vízbe. A csatolt videóban, a 6. perc környékén látunk erre példát. Ha ügyes vagy (és a thai férfiak, egymást biztatva próbálták ezt bizonyítani), akkor a kapott labdával, egy kis fémlapot eltalálva, kioldhatod a deszkát rögzítő zárat, és a rajta csücsülő hölgy beleesik egy vizzel teli tartályba. Te meg jót röhögsz rajta, és alig várod hogy visszamásszon, és újra ledobhasd...

Akinek esetleg nem volt sikerélménye a pálcikás céllövöldében, az itt egymás után fizeti a köröket, hogy mégiscsak megcsillogtathassa tehetségét. Csak álltam ott, és hitetlenkedve néztem az egymást biztató thaiokat, és a félpercenként visszamászó, csuromvizes lányokat. Biztos "jól meg vannak fizetve", ezért próbálnak jó képet vágni a dologhoz. Azt pedig, hogy eközben mit gondolnak, azt csak ők tudják...

Gyerünk tovább. Visszakanyarodunk az árusokhoz. Hihetetlen mi mindent árulnak. Ruhák, cipők, táskák, ékszerek, kozmetikumok, játékok, füstölők, aromaolajok, stb...

Leállunk alkudozni egy igazgyöngy nyakláncra, de az eladó nem tud minket meggyőzni, hogy ez valódi. Kapargatja késsel, harapdálja, és biztat, hogy mi is végezzük el a próbákat. Bár harapós kedvembe vagyok a dunk tank után, de ezt most kihagyom... Viszont jól bevásárolunk az illóolaj árusnál. A citromfű rendkívül népszerű itt!

Hamarosan egy kézitáska is a tulajdonunkba kerül. Sajnos ahhoz kicsi, hogy a korábban vásárolt ruhákat beletegyük :) Végül csak eltelik az a 20 perc is, amit több száz lábbeli közötti válogatásra szánnak a lányok. Türelmesen várok.

Ismét kiszélesedik a tér, és már messziről hallatszanak a dübörgő hangfalak. A szabadtéri moziban éppen az Avatar megy, kb. ezren figyelik a hatalmas kivetítőt. Ha nem találtál magadnak jó ülőhelyet vagy most nincs kedved végignézni a filmet, akkor a közeli standon 99 baht-ért megvásárolhatsz egy "kalózmásolatot" :)

Visszakanyarodva, már csak futólag vetünk pillantást a végtelennek tűnő kínálatra. Bár itt jóval elviselhetőbb a tömeg. A többség biztos eszik-iszik, majd sorban áll egy kis dobálózásra...

Hoppá, egy tekintélyes stand. Többféle fajta tamarind-ot árulnak. Ideje lesz ezt is megkóstolni. 3-4 félét ízlelünk meg, majd thai kísérőnk útmutatásai alapján döntünk. Kétféléből veszünk egy-egy zacskóval. A hüvelyes termés héját feltörve, a magokról kell leszopogatni a kissé ragacsos maghúst. Kiváló hashajtó. Méghozzá gyorsan hat. Megtapasztaltam.

Biztos jó néhány standot kihagytunk, és ez alkalommal a templomokba sem megyünk be, inkább irány haza!

Kifelé menet észreveszek még egy színpadot, ahol énekes, táncos színdarabot adnak elő. Legalább akkora férőhelyes, mint a mozi volt, ennek dacára csak pár érdeklődőt vonz e látványosság... 

A kocsiban mindenki a gondolataiba mélyed, az átélt élmények kapcsán. Vajon az ezerrel begyűrűző nyugati "kultúra" hatása vagy itt valóban ilyen szórakoztatásra van igény? Én nem tudom, de az átélt hangulat részbeni átadásához csatolok egy, az internetről levadászott videót. Talán ez segíteni fog...

Ez a világ, olyan világ ... 1.rész

Egyik kedves hozzászóló ébresztett rá, hogy adós vagyok egy élmény megosztásával. Ez pedig a Wat Chalong másik arcának bemutatása. Íme:

Egy korábbi bejegyzésben ecsetelgettem, mennyire szeretünk ide járni, milyen fantasztikus légköre van, milyen jó itt elüldögélni, meditálgatni, és persze vásárolgatni...

Aztán egy nap thai ismerősünk meginvitált bennünket a hely ismételt felkeresésére. Minden évben (idén február 13-21. között) megrendezik itt a "Chalong Fair"-t, egy óriási kirakodó vásárt, ami valljuk be, sokkal több annál, mint amit első hallásra, gondolatban hozzá társítunk. Szép, összetett mondat :)

Így hát bepattanunk az autóba, és irány Chalong! Autók és motorok tömkelege parkol szanaszét az ideiglenesen kialakított parkolóhelyeken. A környéken lakók rögtön áruba is bocsájtják udvarukat, és hadonásznak, hogy kanyarodjunk csak be nyugodtan. Sógórnőm azonban észrevesz egy iciri-piciri helyet az út mentén, és bravúrosan leparkol. Nincs üzlet, majd az utánunk levővel :)

Kikászálódok, és hamarosan két filigrán hölgy csábos mosolya fogad. Szinte le sem veszik rólam a szemüket, úgy tipegnek el mellettem tűsarkú cipőjükben. Kissé bizonytalanul, mint amikor egy férfi próbál meg magas sarkúban közlekedni. Ugye elég érthető voltam?

Csak úgy hömpölyög a tömeg a bejárati kapun keresztül. Baloldalt kaja árusok (a legelső rögtön egy sült pondró és csótány árus). Na, lesz mit feldolgozni a későbbiekben!

Jobboldalt egy nagy viráglerakat, tele orchideákkal és bougainvilleákkal. Legalább 300 négyzetméteren.

Kissé beljebb meglátom kedvencünket, a sültkrumplit. Mostanában nagyon rákaptunk. A krumplit spirálszerűen vágják fel, majd harmónikaként széthúzva, felnyársalják egy hurkapálcikára. Így sütik ki olajban, majd különbözőképpen fűszerezik. Roppant látványos, és nagyon finom. Én hagymásat kérek.

A templomtérre érve balra indulunk el. Egymás után sorakoznak az árusok, és egész Thaiföldről kínálják különleges ételeiket. Különösen "étvágygerjesztő" a forró vízben kifőtt kecskefej. Egy nagy kondérban úszkálnak a szőrös kecskefejek. Bizony... Ez kinek csemege?? Talán a Rolling Stones rajongók tájékozottabbak :)

Van itt viszont szép vöröshús, szárítva és mézzel leöntve. Veszek egy csomaggal, holnap elmajszoljuk. Illetve csak én, mert feleségem szerint patkányhús. Pedig az eladóval kétszer is megerősítettem, hogy ez sertéshús, és amit kóstolóba kaptam, annak sem volt patkányra emlékeztető íze :)

Annyi finomság van itt, hogy egykettőre tele tudnék pakolni két reklámszatyrot, és cipelhetném egész este. Visszafogom magam, még nagyon az elején vagyunk. Azért ebből a golyócskákból veszek pár darabot...

Érdekes, hogy az azonos terméket áruló árusok standjai egymás mellett vannak. Így aztán egyszerű a piacfelmérés! Nem kell megijedni, nem fogok mindenkit felsorolni, de a következő szekció még nagyon érdekes. Kézi hajtású masinákkal préselik ki a cukornád nedvét, és zacskókba töltve árulják. Olyasmi, mint a lasagne-tészta készítő gép.

Távolabb a félhomályban egy kis italos stand húzódik meg, előtte pár szék és asztalok. Épp az imént gondoltam egy hideg sörre. A hölgyeknek kiválogatjuk az üdítőket, én pedig csüggedten kérdezem: sör nincs? Nincs. Kirakva. A rendezvényen nem árusíthatnak alkoholt. Ez vagy szabály vagy megszokás, de a nénike ezt felülbírálva hamarosan odalép asztalunkhoz, és egy papírtörlőbe bugyolált csomagocskát szorongat. Olyan igyekezettel próbálja takargatni a sörösdobozt, hogy még el is ejti. Persze csuromvizes.  Tudni kell, hogy kb. 200 literes műanyag ládában, jég között tárolják a hűtött italokat és valami csoda folytán a láda alján megbújhatott ez a söröcske, mely rám várt :) Sorsszerű, nem?

A nénike szemébe nézek, ezzel cinkostársakká válunk. Ketten a szabályok ellen! Ez nagyon izgi. Laza mozdulattal, mintha csak kólát innék, kihörpintem, miközben végig ügyelek arra, hogy a papír takarja a dobozt, majd egy reklámtáska mélyére süllyesztem, és legalább 100 méter megtétele után fogom kidobni, szinte észrevétlenül, amint tiszta a terep...

Következnek a megszokott ruhaárusok. Türelmesen várom, amíg a hölgyek shoppingolnak. Nincs bennem stressz, már megszabadultam az árulkodó sörösdoboztól :) Két ruha és öt vállkendő cserél gazdát, hazáig én leszek az őrzője.

Végre összefutunk ismerősünkkel, és belevetjük magunkat a sűrűjébe, hiszen idáig csak a "peremen" mozogtunk. Számomra innentől telik meg tartalommal e bejegyzés címe. Felsorolni is lehetetlen azt a rengeteg bóvlit, a sok dülöngélő embert, a szagot, a színvonalat. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen híres kegyhelynek ennyire szüksége van a pénzre, a bevételekre, hogy válogatás nélkül mindent beenged. Az én söröcském, kismiska ezekhez képest. Átvergődve a tömegen, kissé kiszélesedik a tér és egy hamisítatlan vásári komédiába csöppenünk. Akik látták a Carnivale sorozatot, azok biztos értik mire célzok.

Simán elmenne a gyerekeknek szánt kisvasút és körhinta, ha nem ordítoznának a szpíkerek egymást túllicitálva. Meg lehet barátkozni a céllövöldék, darts dobálók standjaival is, de nálam a biztosítékot 3 dolog verte ki.

Vasutaskocsi méretű épület, büszkén hirdeti, hogy "Csodák a világ minden tájáról". 10 baht a belépő. Belépünk.

• Egy húsosládában egy albínó cápa. kb. 30 centis. Csoda, hogy még életben van.
• Egy kajmán egy kézzel eszkábált ketrecben. Semmi extra. Csoda, hogy még nem szökött meg.
• Egy a földbe nyakig beásott, kimaszkírozott ember feje. Forgatta a fejét, grimaszolt, olyan hatást keltve, mintha nem lenne teste. Csoda, hogy nem nevette el magát
• Egy kikötözött ember, karja átszúrva egy törrel melyből csöpögött a vér egy vödörbe. A vödör már félig volt és ő vidáman cseverészett a látogatókkal. Csoda.

Mindenki eressze szabadjára a képzeletét, mit mutatna itt be Magyarországon, mondjuk 100 forintos belépőért :)

Szóval, elég csodát begyűjtöttünk ma estére, és úgy döntöttünk, nem megyünk be a szomszédos "Csodák Palotájába", ami kétfejű tehenet, meg "mittudommégmit" kínál.

A másik "látványosság" egy hengeres alakú építmény volt, melyben körbe-körbe száguldoztak motorokkal és autóval, fittyet hányva a biztonsági intézkedésekre. Egy munkavédelmis itt biztos sokkot kapott volna :)

 

folyt. köv.

Phuket - Keleti oldal, avagy a szegénység, amit a turisták jó része nem is lát

Nehéz szülés volt... Háromszor is nekiálltam megírni ezt a bejegyzést, de a címnél tovább nem jutottam :)

Tulajdonképpen a szegénység fogalma zavart meg. Tudom, hogy nem ez az igazi szegénység amit itt látunk, de mégiscsak szembetűnő a látvány, ha az ember előtte pár órával a ragyogó, homokos tengerparton heverészik egy napozóágyon és kedvenc sörét kortyolgatja. 

Mert a nyugati parton a gusztustalan szürkeiszap, a düledező házak és hajóroncsok "hiánycikk" a turisták számára. Végül úgy döntöttem meghagyom a címben a szegénység szót, mert ilyen hatásvadász vagyok :)

Természetesen korábban már jártunk a keleti parton, szépen kiépített hajókikötőből indultunk Phi Phi-szigetekre vagy Racha Yai-ra. A kilátókból is festői táj került a szemünk elé, ha kelet felé tekintettünk. Egyik nap aztán úgy döntöttünk teszünk egy autós kirándulást a keleti partra. Korábban csak annyit tudtunk, hogy fejletlen, nincs vagy csak kevés strandja van és jobbára a hajósok paradicsoma. A Hősnők emlékművétől kiinduló 4027-es úton indultunk és sok kanyargás után, bevallom nem tudom, hol bukkantunk ki a tengerpartra.

Épp apály volt, ami sokat rontott benyomásainkon. Bár az öböl meg volt tisztítva a mangrove fáktól, és beljebb a vízen idilli csendben ringatóztak a halászcsónakok, a part menti szürkés iszap tele volt mindenféle szeméttel és hajóroncsokkal. Egy kisebb embercsoportot (feltehetőleg helyi halászok) láttunk beszélgetni egy asztal körül, meg néhány lődörgő ebet, ezen kívül csak a sivár házakat. Turista se közel se távol. Nagyon sok kedvünk nem is volt kiszállni az autóból, ezért a képi anyag is elég szegényesre sikeredett.

 

 

 

Furcsa kontrasztként hatott a lelakott házak mellett a frissen betonozott út és a kikövezett járda...

Lassan gurultunk előre és akkor meg történt a csoda. Egy csili-vili épület emelkedett ki a romhalmazból.

Elárulom, mert a fényképről nem derül ki, de középen az egy feszített víztükrű medence! Furcsa perverzió egy ilyen villát építeni ehhez a "panorámához". Talán apálykor behúzzák a függönyöket?

Mennyivel jobb azoknak, akik a vízen laknak, és csak előre felé kell nézniük, ha szépet akarnak látni :)

Az építkezés melletti grundon srácok rúgják a labdát önfeledten. Szemben velük két kiskorú nyakig sárosan matat az iszapban, az üres olajoshordók és műanyag kannák között... Igen, ott vannak a képen, tessék megkeresni őket :)

Lassan elmaradnak a házak, de az út megy tovább. Mi is. Először egy 20%-os emelkedő. majd egy hasonló adottságú lejtő egy újabb építkezési területben végződik. Egy ideje már áll az építkezés. Vajon a tulajdonosok kiszerettek a területből vagy a finanszírozó bank nem fogadta el a készülő szálloda marketing tervét? Tényleg kíváncsi lennék, mivel fogják majd idecsalni a vendégeket... Mindenesetre a képen meghagytam a telefonszámot, ha valakit érdekelne :)

Megfordulunk és a dombtetőn készítünk még egy képet a keleti partról. Ezt őrizzük meg emlékeinkben...