Egy újabb bájos-thaios esemény. Elhatároztuk, hogy benevezünk egy egész napos programra, melynek egyik állomása a bambusz tutajozás.
Kisbuszunk le is szállított minket a kiindulási pontra. Sehol senki. Egyelőre. Jó helyen kell járjunk, mert a part mentén ott sorakoznak a tutajok és mellesleg egy népes csapat is várakozik már itt. Oroszok. Már a parton vannak ;)
Kisvártatva, nagy porfelhő közepette befut a stáb, fürtökben lógnak a terepjárón. A hierarchia alján lévők lázasan pakolják vízre a tutajokat, a többiek a munkavezetők. Többen is egyszerre. Kettesével ülünk egy tutajra. Először az oroszok, majd mi. Farangnéval utolsónak szállunk be.
Kedves mosolygós tutajost kapunk. Nem túl beszédes, de nem is baj. Viszont nagy természetbúvár! 50 méterenként a parthoz kormányozza a tutajt és büszkén mutogatja: béka. Még egy. Meg még egy... Egyáltalán nem nyűgöz le. Valami mással akar előrukkolni. Látom, ahogy kémleli a partoldalt. Mit keres? Kígyót? Vagy krokodilt? NIncs sikerélménye. Elégedetten mosolygok...
Nagyon sekély a folyómeder az évnek ebben a szakában. Éppen még tutajozható. Sokszor érezzük, ahogy a kavicságyon csúszunk. Esős évszakban biztos adrenalinserkentőbb ez a kirándulás. Szép lassan csordogálunk lefelé. Mi a tájat csodáljuk, tutajosunk nyakasan tovább fürkészi a part menti susnyást. Egyik kanyarban feltűnik egy fotós. Olyan tájidegen a nagy bambuszbokrok között. Mindenkit lefényképez. Hát persze! Ezt lehet majd a végén megvenni...
Folytatjuk utunkat, kissé lemaradva a többiektől. Kétoldalt a hegyoldalban csodálatos olajpálma ültetvények. andalító ez a nyugalom...
Emberünk hirtelen vízbeugrik és veszettül kezdi tolni a tutajt. Mire készül? Á! Egy "zúgó" közeledik! Kell a lendület, nehogy fennakadjunk a sekély vízben. Felgyorsult szívveréssel és mintegy 5 km/h sebességgel robogunk lefelé. Hála kísérőnknek, fennakadás nélkül ússzuk meg a mintegy 5 méteres távot, és ezt hangos tetszésnyílvánítással díjazzuk. Emberünk büszkén kihúzza magát és kétszer akkora lelkesedéssel keresi tovább a békákat és kígyókat. Mi pedig fontolgatjuk a további tetszésnyilvánítás létjogosultságát.
Kis gyaloghíd ível át a folyó felett. Emberi kéz nyoma. Kisvártatva meglátjuk a lakóházat is. Nagy, facölöpökön álló bambuszkunyhó. A ruhák ott száradnak az "erkélyen". Mikrotelepülés. Kíváncsi lennék, hányszor jár erre a postás meg a vízóraleolvasó :)
Lassan utolérjük a többieket. Egyre több a sekély rész, ahol úgy kell átráncigálni a tutajt. Kísérőink alaposan megizzadnak, tutajosunknak még a papucsa is elszakad a sok fel-le ugrálásban. Az út végén némi borravalóval kárpótolni kell!
Most ez az elsőszámú feladata, a béka keresgélés háttérbe szorult. Szerencsére. Addig is figyelgetjük a velünk utazó hernyócskát...
Hamarosan kiszélesedik és kiöblösödik a folyó. Kikötünk a partmenti fövenyen. Azt mondják itt lehet fürödni, aki akar. Ők a partról nézik. Lelátni a félméteres víz aljára, de kevés embert csábít a feltérképezetlen folyómeder.
Így nem sok pihenőt hagyunk nekik, inkább menjünk tovább. Jól van, mondják mosolyogva. Ők már tudják, hogy kb. 50 méter van hátra a kikötőig. Kissé csalódott vagyok, eltutajozgattam volna még egy kis ideig. Max. 1 órát lehettünk vízen. Kiszállunk és vár minket az ebéd.
25-30 ember kiszolgálására alkalmas 'étteremfélében' ültetnek le minket. Nagy tálcákon, akkora adagokat hoznak, hogy felét sem bírjuk megenni. Jól sejti ezt az a két kutya is, akik epekedő pillantással helyezkednek el lábamnál. Az idő nekik dolgozik. Jól laknak ők is. Ez igazán fennséges lakoma volt, irány következő állomásunk: az elefánt szafari.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése