A következő címkéjű bejegyzések mutatása: théraváda buddhizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: théraváda buddhizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szept. 23.

Thaiföld vallási élete IV. – Élet a wat-ban és a wat-ok körül II.

Keleten a buddhista szerzeteseket mindig is nagy tisztelet övezte (és ma sincs ez másként) vállalásukért, hogy a tökéletesség elérése érdekében lemondanak a világi örömökről és a Buddha tanai szerint való életet választják. A szerzetesek viselkedését 227 szabály írja elő, s nekik mindezeket be is kell tartani! Ám ezek nem holmi esztelen feudális vagy bűntudatkeltő regulák! Az alapvető erkölcsi értékeket hangsúlyozzák és arra hivatottak, hogy betartásukkal az egyén közelebb kerüljön önvalójához, a benne rejlő Buddha-természethez. A négy legfontosabb előírás: ne lopj!, ne ölj!, ne uszíts mást öngyilkosságra!, és a cölibátus. Ezek megszegése minden tekintet nélkül (hiába hivatkozik bármilyen külső vagy belső kényszerítő körülményre, akár mágikus befolyásra az elkövetőjük) a szerzetesrendből való azonnal kiutasítást fog eredményezni. (Nem fog azonban megbélyegzést, elítélést vagy kirekesztést eredményezni – ez semmiképpen nem férne össze sem a buddhizmus alapeszméivel, sem  a  thai toleranciával és individualizmussal.)



Eltérően más monasztikus rendektől, a beavatás nem követeli meg fizikai munka végzését a szerzetesektől. Elismerik és tisztelik a fizikai erőfeszítések értékét a pusztító gondolatok és vágyak csillapításában, ám  Thaiföldön a buddhista szerzetes kísértéseinek felszámolására nem az ilyesfajta elnyomást választja, hanem inkább úgy dönt, hogy megkeresi és megsemmisíti azokat a meditáción keresztül.
Itt a beavatott buddhista szerzetesek életmódja más számos ponton is különbözik a hozzánk közelebb álló és ezért talán jobban ismert katolikus rendekétől. Mivel trópusi éghajlat uralkodik, a szerzetesek élete nem olyan embert próbáló, mint a mérsékelt égövi, vagy a magas hegyekben élő társaiké. (Például nincsenek az időjárás viszontagságainak vagy a téli éhezésnek kitéve, nem kell fűtésről vagy meleg ruházatról gondoskodniuk.)


Ezen kívül megengedett a kötetlen beszélgetés. A buddhista szerzetesek szabadon tehetnek fel kérdéseket, ez Buddha tanításának lényegi eleme. Mint ahogy az is, hogy a tanok közül azokban mélyednek el, melyeket a saját haladásuk érdekében fontosnak éreznek, és ezeket választják meditációjuk tárgyának is.
Nagyon szembetűnő különbség továbbá, hogy a théraváda buddhizmus beavatottja akkor hagyja el a rendet, amikor csak akarja. A szerzetesi beavatással azt teszi nyilvánvalóvá a férfi, hogy követi Buddha tanításait. Ez azonban nem kötelező számára élete végéig. Bármikor szabadon elhagyhatja a kolostort és visszatérhet a világi életbe, nem fogják ezért megbélyegezni, elítélni, ferde szemmel nézni sem rendtársai, sem más, világi emberek.


Az esős évszak három hónapját kivéve a monk-ok szabadon utazhatnak, ez a hagyomány még buddhizmus legkorábbi idejéből származik, amikor Buddha és az ő tanítványai vándoréletet éltek. A kormány számos kedvezménnyel támogatja a szerzeteseket, ingyen utazhat(ná)nak például a tömegközlekedési eszközökön. Ezt azonban általában nem teszik, legtöbbször gyalog járnak. Mi azonban Phuket szigetén, a jelenleg még épülő Big Buddhánál megfigyeltünk egy vagány 70 év körüli monk-ot, amint éppen felugrott a pick-up platóra és jelt adott az indulásra… :)

Thaiföldön a buddhista szerzetesek könnyen felismerhetők jellegzetes sáfrányszínű ruhájukról és borotvált fejükről. A világi javakról teljes mértékben lemondanak, saját célra nem hordanak és használnak például pénzt. Tömeg(es) közlekedés helyett minden hajnalban gyalogosan elhagyják a wat-ot és egyesével indulnak útra, hogy a náluk lévő zsákba összegyűjtsék a napi élelmiszert.


Sok helyen már érkezésükre várva előre kikészítik az aznapra nekik szánt ételt és vizet. A buddhisták számára nagy megtiszteltetés és a napi jócselekedet része rászoruló számára adakozni, és ez fokozottan igaz, ha szerzetesnek adhatnak.
 

Bár a szerzetesek nőtlenek, és soha nem érinthetnek meg nőt (még az édesanyjukat sem!), a fentiekből is kitűnik, hogy nem élnek zárkózott vagy világtól elzárt életet. A meditáló szerzetesek kivételével napi kapcsolatban vannak a hétköznapi emberekkel: a kolostor körüli reggeli élelemgyűjtő körútjuk során, vagy a különböző ünnepségeken, fesztiválokon. És mivel – ahogyan azt korábbi írásomban már említettem – Thaiföldön a lakosság több mint 90%-a théraváda buddhista, ezek a találkozások nagyon fontosak mindkét fél számára. A szerzeteseknek így naponta van alkalmuk gyakorolni a jóság, a tolerancia, az együttérzés alapvető buddhista erényeit, a laikusok pedig – akik láthatóan nagyon fontosnak tartják és élvezik a találkozásokat – ezeken keresztül napi és élő kapcsolatban maradnak a buddhista eszmékkel. Mindenekelőtt ugye, a reggeli élelmiszer-gyűjtés alkalmával naponta gyakorolják a segítés, önzetlen adakozás jócselekedetét. Ezen alkalmakkor tanácsot vagy áldást is kérhetnek, valamint megbeszélhetnek bármilyen aktuális dolgot. A szerzetesek nagyon nyitottak és kedvesek ezeken az informális találkozókon. Mi is kaptunk áldást és jó tanácsokat egy kedves, mosolygós, idős monk-tól. Ehhez azonban az kellett, hogy thai barátunk felhívja ránk a szerzetes figyelmét: "ők itt nem 'sima' turisták, hanem a vendégeink". Az adomány ebéd elköltése után lépett oda a szerzetes mellénk, és bár szavait nem kimondottan értettük,  merthogy  thai-ul beszélt, gesztusai nyilvánvalóvá tették, mit mondott nekünk.
Buddhista felfogás szerint az adományozás (legyen az élelem, ruha a napi szükségletek fedezésére, vagy építőanyag, pénz a templomok, kórházak építésére, felújítására) kedvességünket és együttérzésünket fejezi ki a végtelen számú érző lény iránt, mely által érdemeket szerzünk, értéket teremtünk, ami pedig kedvező hatással van jelenlegi és jövőbeni életünkre.


Ezen túlmenően pedig nagyon alapvető és gyakorlati oka is van annak, amiért a thai-ok nagyvonalúan támogatják a Sangha-t (buddhista szerzetesrendet): nagyon kevés az olyan thai család (a buddhista vallású thai családok közül, természetesen), melynek legalább egy tagja ne a kolostorok falain belül mélyedne el az élet nagy kérdéseiben és Buddha tanításaiban. Nem ritka, hogy a férfi, miután eleget tett világi feladatainak és családi kötelezettségeinek, idős korában bevonul a szerzetesrendbe, hogy ott mint buddhista szerzetes, elmélyüléssel és meditációval töltse élete utolsó időszakát. (Ha megfigyeljük, Thaiföldön meglehetősen ritkán látni idős férfiakat – legalábbis az idős nők számához képest. Ennek tehát nem az az oka, mint mifelénk, ti. hogy a férfiak átlagéletkora több évvel a nőké alatt van :), hanem sokkal inkább az előbb leírtak.)


Az is régóta szokás, hogy amikor egy buddhista férfi betölti a 20. életévét, 5 naptól 3 hónapig terjedő időtartamra átmenetileg bevonul valamelyik kolostorba szerzetesnek. Ezt általában a Khao Phansa időszakban teszik, és ez egy nagyon fontos és nagy becsben tartott állomása minden ifjú életének. Phuket-en az egyik wat-ban Őfelsége, IX. Ráma király csaknem életnagyságú fényképe látható, melyen mint frissen beavatott szerzetes üldögél.


Thai barátunk rengeteg fényképet mutatott kedvenc unokaöccsének szerzetessé avatásáról: diasorozattal dokumentálták fejének leborotválását, szerzetesi ruhájának felvételét, az avatási szertartást, majd az azt követő ünnepi étkezést. Az egész család jelen lehetett, mindenki, az ifjú szerzetest is beleértve, nagyon boldog és büszke volt. Azt is megtudtuk, hogy a tulajdonképpen négy nagyméretű kendőből álló szabályos szerzetesi öltözék felöltése komoly és - első alkalommal legalábbis - nem egyemberes feladat. Onnantól fogva, hogy szerzetessé válik a fiú, nincs más tulajdona, mint szerzetesi ruhája és egy edény, melybe alamizsnát gyűjthet. A fej leborotválása is a világi javakról és hívságokról való teljes és maradéktalan lemondását szimbolizálja. Helyénvaló tehát az öröm, mely szól egyrészt az új és fontos élettapasztalatok megszerzésének, másrészt a felnőtté, önállóvá válásnak.


S hogy hogyan engedheti meg magának Thaiföldön bármelyik család (ahol általános, hogy nem 1-2 gyermek van, akiket el kell tartani) ezt a „fényűzést”? Hát úgy, hogy a munkaadók – legyen kormányhivatal, fegyveres testület vagy magánvállalat – 3 hónapos szabadságot ad dolgozójának, teljes fizetéssel ideiglenes felszentelése idejére! Ez tehát nem egy különleges kiváltság valamely elit társadalmi csoport exkluzív tagjainak! A földműves „legkisebb fiától” kezdve a királyi sarjakig bárki előtt, aki csak óhajtja, nyitva áll a szerzetesi út a buddhista tanokban és bölcsességekben való elmélyülés, valamint a világ dolgainak és önvalójának teljesebb megértése előtt.


Thaiföldön majdnem minden jelentős ünnep buddhista szent naphoz kötődik, és ezek mindegyike nemzeti ünnep is egyben. Legfontosabbak:
Magha Puja, melyet annak a csodálatos alkalomnak emlékezetére tartanak február végén, amikor 1250 ember hívás nélkül összegyűlt a Buddha prédikációját hallgatni. Országszerte gyertyafényes felvonulásokat tartanak a templomok körül.


Visakha Puja, a legszentebb buddhista nap május végén, amikor is szintén a templomok körül gyertyafényes felvonulásokkal a Buddha születését, megvilágosodását és földi életéből való végleges útra kelését ünnepelik.


Loi Kratong, a legszebb thai ünnep október végén, novemberben. A királyság minden lakója hajót készít banánlevelekből, melybe gyertyát és füstölőt helyeznek, majd a fénylő kis járművet vízre bocsátják valamelyik folyón vagy csatornán.


Khao Phansa, ezt már említettem korábban, ez a három hónapos esős évszak kezdete. Ez az az időszak, amikor az összes szerzetes – beleértve az ideigleneseket is :) - bevonul a kolostorokba, elmélyülni a tanokban és a meditációban.


A legtöbb ember imádja ezeket az ünnepségeket, valamint a templomokban rendezett fesztiválokat, amely nemcsak vidám és fülledt kirakodóvásár, kiváló (be)vásárlási, valamint sült pondró-evési lehetőség :), hanem annak fóruma is, hogy a hívők konzultáljanak a szerzetesekkel és a szellemekkel a fontos döntések meghozatalához.
A szerzetesek és a kolostorok tehát nagyon fontos szerepet töltenek be a thai emberek mindennapi életében. Tanácsot kérnek tőlük minden élethelyzetükben, és az ő áldásuk (valamint kedvező csillagállás) nélkül nem fognak új munkába, nem költöznek, nem kötnek házasságot. Vallásuk napi, aktív gyakorlása fontos sarokköve a thai hagyományok ápolásának, az alapvető emberi és morális értékek őrzésének és generációról generációra való átadásának.

 folyt.köv.

2010. szept. 6.

Thaiföld vallási élete II - Théraváda buddhizmus

Sukhothai királya, Ramkhamhaeng (1239-1317), a Phra Ruang dinasztia harmadik uralkodója nevéhez fűződik Thaiföld uralkodó vallásának, a théraváda buddhizmusnak leggazdagabb korszaka. Csúcspontját Ramkhamhaeng király unokája, Li Thai (1347-1368) király uralkodása idején érte el Thaiföldön, amikor is a buddhista szentírások mintegy 30 kötetét átvizsgálva újraírta a Tribhumikatha-t, amely egy értekezés buddhista kozmológáról, a létezés három síkjáról. Nem ez volt az első thaiföldi buddhista értekezés, de ez volt az első olyan irodalmi munka, amely ismertté lett. A Tribhumikatha hatását a különböző tartományokban ma is sok kolostorban őrzi a thai vallásos művészet, elsősorban falfestményeken. 
 
A buddhizmus alapvetően egy dogmáktól mentes tapasztalati életforma. Egy rugalmas erkölcsi, etikai keret, amelyben minden ember a saját üdvösségét keresi és találja meg, saját lelki-szellemi beállítódásának megfelelően.
Röviden, a buddhizmus azt tanítja, hogy az ember élete nem a születéssel kezdődik és a halállal nem ér véget, hanem csupán egy láncszeme annak a körforgásnak, amelynek feltételei a korábbi életek során akaratlagosan vagy tudatlanul elkövetett cselekedetek – azaz a karma.
A karma vagy másként az ok-okozat törvénye azt tanítja, hogy evilági életünk minden szenvedése önzésünkből és vágyainkból ered, ennél fogva nyugalmunkat csak vágyaink megszüntetésével érhetjük el. Együttérző és szeretetteljes életre buzdít, hogy az örömet és a jólétet megteremthessük saját magunk számára. Így járva a tökéletesség elérésének útján, végső célunk a Nirvána (Nibbhana), amely a felébredettség állapota. A vágy és szenvedés, valamint további újjászületés nélküli Örök Lét – az isteni teljesség, lényünk valódi természetének állapota.

A théraváda (másnéven hinayána) buddhizmus, avagy az „öregek útja”, az „öregek tanítása”, a buddhizmus legkonzervatívabb iskolájaként Buddha halála után alakult meg. Célja az, hogy Buddha eredeti tanításait tisztán őrizze. A buddhizmus ma létező mintegy 20 iskolája közül ez a legősibb, Thaiföld területén az i.e. 3. században jelent meg először. Maga a théraváda név legrégibb írásos emléke egy i. sz. 7. századi iskola könyveiben található. Ma a világon körülbelül 100 millió théraváda buddhista él, bár a buddhizmus ezen ága Délkelet-Ázsiában (Thaiföld, Srí Lanka, Burma, Kambodzsa, Laosz) a legelterjedtebb. A théraváda buddhizmus tulajdonképpen a buddhizmus ortodox ága: alapítói (500 megvilágosodott szent) és követői azt a célt tűzték ki, hogy Buddha tanításainak „kisebb és apró” szabályait is betartják.


A théraváda buddhizmus követői nem tartják lényegesnek, hogy létezik-e vagy sem Legfőbb Teremtő Erő, avagy az Isten. Továbbá, szerintük a világmindenség és az élet eredetének magyarázata a tudósok dolga. És ugyan sem Isten létezését, sem a tudományos felfedezéseket nem utasítják el, de úgy tartják, hogy a világmindenség minden megnyilvánulása – a legapróbb sejtektől kezdve - minden másodpercben folyamatosan teremti és újrateremti önmagát. Ennél fogva nem imádnak istent, sem bármilyen istenség megnyilvánulását vagy képmását. Buddhát felébredt, megvilágosodott embernek tartják, aki példájával és tanításaival mutatja az utat minden ember számára a megvilágosodás felé. A théraváda buddhizmus tehát az egyén lehetőségét hangsúlyozza a nirvána elérésére, amelyet szentek vagy guruk segítsége nélkül tehet meg.


Éppen ezért nagyon fontosnak tartják az egyén felelősségét életének alakulásáért. A karma törvényével összhangban azt hangsúlyozzák, hogy az egyén maga felel szándékaiért, tekintve, hogy „jó és rossz” cselekedetei, gondolatai, motiváció lenyomatot hagynak az elméjében. Az embernek szabad akarata révén hatalmában áll jót és rosszat is cselekedni, a karma azonban megtanítja rá, hogy minden cselekedetnek következménye van. „Ki mint vet, úgy arat!”, ugyebár… Ha negatív szellemi állapotot teremt magának az egyén, az mindaddig megmarad (újraszületések során át), míg saját döntése révén (!), tudatosságának eredményeképpen szándékai teljesen „jóvá” nem válnak. Amikor az egyén végül elhagy minden negatív, romboló, egészségtelen szándékot, és eléri tökéletes önzetlenség állapotát, akkor ő maga is Buddhává válik. Ez a nibbhána (szanszkritül nirvána) állapota, minden buddhista végső célja. Ekkor a karma törvénye szerint felszabadul a folyamatos újjászületések béklyóiból, és „elnyeri az örök életet”…


A megvilágosodás folyamata tehát magányos vándorlás a nirvánába. A karma elengedése, és így az újraszületések megszüntetése érdekében az egyénnek ki kell oltania magából a negatív tulajdonságokat – vágyat, sóvárgást, önzést, irigységet, kötődéseket, birtoklást, félelmeket - , azaz a különállóság illúziójában való hitet, és ezek helyére a kedvesség, adakozás, szeretet, erkölcs, részvét, elmélkedés és bölcsesség szándékait kell helyeznie.


A buddhisták szerint a megvilágosulatlan élet maga a szenvedés, ami a korábbi életek kapzsiságának, gyűlöletének, tudatlanságának eredménye. Ezeknek karmikus hatását más szenvedőkkel való együttérzés és a nekik/rajtuk való önzetlen segítés csökkenti. Így nyer értelmet a thai emberek hétköznapjait átható adakozási kedv és szándék – ez azonban már egy másik történet…


folyt.köv.