Thaiföldi élményeim ihlette kis eszmefuttatás a psziché és a társadalom viszonyáról :)
Az individualizmus több jelentéstartalmat hordozó, sok árnyalattal bíró szó, mely szó szerinti magyar fordításban „én-központúság”-ot takar. E jelentésből kiindulva értelmezik előszeretettel az európai, illetve keresztény kultúrkörökben az individualista embert az önző, egoista, másokon keresztülgázoló, önmaga érdekeit mindenekelőtt érvényesítő, törtető – azaz a modern, „civilizált”, karrierista - ember szinonimájaként.
Az individualizmus aspektusaiból azonban ez csak az egyik, a legnegatívabb szélsőség felé hajló értelmezés.
Átfogó értelemben véve az individualizmus sokkal inkább egy olyan, önmagunkból kifelé mutató világhoz való hozzáállást takar, mely az egyén boldogságát és saját élete feletti szabad döntési jogát helyezi előtérbe, mégpedig azzal a szándékkal, hogy amennyiben az egyén önmegismerésének folyamatában eljutott arra a szintre, amikor képes mérlegelni és eldönteni, mik a számára pozitív és eljövendő életszakaszai során is hosszútávon előremozdító cselekedetek, akkor eszerint fog élni. Ezen – saját felismerésén alapuló - elveket azután képes saját életében érvényesíteni, valamint környezetének továbbadni, mintegy példamutatásként. Így legkisebb közösségében, a családjában képes gondolkodó és döntésképes embereket „nevelni”, akik aztán a társadalom más csoportjaihoz való csatlakozásuk révén tovább tágítják a szabadon és felelősen gondolkodó és cselekvő, boldog emberek táborát, megteremtve így a szabadon, felelősen gondolkodó, boldog emberekből állók társadalmát.
Az individualista ember ennél a „belülről kifelé”, „alulról fölfelé” mutató világszemléleténél fogva megengedheti magának, hogy – mivel önmagával békében és harmóniában él, valamint hatékonyan oldja meg a saját életében felmerülő konfliktusokat – a külvilág problémái és feladatai felé forduljon, és ezekre határozott, hosszú távon pozitív hatású megoldásokat dolgozzon ki. Így – amennyiben az adott társadalom széles rétegei rendelkeznek az individualizmus adta szabad döntési képességgel, az ehhez szükséges felelősséggel és bátorsággal – létrejön az önmaga érdekein túlmutató, a tágabb közösség, az egész társadalom problémáinak megoldása és akár boldogsága iránt elkötelezett uralkodó egységes szemlélet, mely hatékony léphet fel akár globális problémák megoldásában is, mint a szegénység, a környezetvédelem, a betegek, elesettek, hátrányos helyzetűek integrálása, stb.
A thai emberek individualizmus mindennapi életükben, minden cselekedetükben megnyilvánul. Az a fajta elfogadás, mellyel saját nemzetük tagjait etnikai vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül kezelik, nagyon megkapó és példaértékű számomra. De ugyanígy elfogadással fordulnak más nemzetek tagjaihoz és azok számukra furcsa szokásaihoz, is, legyen szó átmenetileg vagy hosszabb időre közöttük élő farangokról, vagy akár a turistákról, nyaralókról. Miben nyilvánult ez meg a mindennapokban? Ottlétünk alatt nem tapasztaltunk sem különös tiszteletet vagy kivételezett bánásmódot, sem pedig lekezelést, vagy türelmetlenséget nyilvánvaló „tudatlanságunk” okán. Ugyanazt a kiszolgálást kaptuk a piacon vagy az üzletekben, ugyanúgy segítségünkre siettek, ha arra volt szükség, ahogyan a nyilvánvaló „közülük valóval” megtették ezt, és éppen úgy nem vártak érte különös ellenszolgáltatást: tették, amit tettek „puszta” emberbaráti jóindulatból, és ez számunkra nagyon is szívmelengető volt.
Mi innen, Európából hajlamosak vagyunk egymással, de különösen a keleti népekkel szembeni felsőbbrendűségünket hangoztatni, erőnket fitogtatni, és akár mély megvetésünknek is hangot adni velük szemben. Semmi okunk sincs rá. „Aki közületek a legnagyobb, az legyen mindőtök szolgája” – hagyta meg nekünk saját példájával elöljárva Jézus 2000 évvel ezelőtt. Hogy lehetséges az, hogy a 2000 éve ezen a tanon növekvő nemzetek ekkora gyűlölséget és gőgöt táplálnak még azonos nemzetű embertársaik iránt is? És hogy lehetséges, hogy a világ másik felén egy teljesen más kultúrkörben élő és nevelkedő nemzet szórul-szóra megvalósítja, és példát állít elénk „saját tanainkból”?
Magam részéről saját tapasztalataim révén mélyen elgondolkodtam azon, hogy vajon ki vezet kit, ki az elmaradott és a civilizált, ki a keleti és ki a nyugati ebben a világban. Ki az, akinek erkölcsi alapja van példálózni vagy tanítani, és felzárkózásra serkenteni népeket és országokat?
Kívánom, hogy ha elmerülsz eme csodálatos ország, Thaiföld megannyi szépségében, a kulisszák mögé pillantva az emberi lélekben is vedd észre a szépet, hozd haza és add át üzenetét (mintegy példaként) rothadó, halódó erkölcsű Európánknak: egymás tiszteletének és szeretetének a fontosságát. Vagy legalább azt, hogy ez igenis lehetséges. Mert mások máshol meg tudják valósítani. Akkor bennünket mi tart ettől vissza?
